Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - SZEMLE

legelhetnénk eddig publikált munkásságuk alapján. Az utóbb felsoroltak az elszármazás (az egyetlen Csoór István az ittlakás) alapján kerültek az antológiába, beválogatásuk a megyéhez kötődésüket juttatja kifejezésre. A sor szerencsére többekkel folytatható volna a magyar irodalom élvonalából is. A név szerint említetteken kívül további hat elszármazott szerző versei szerepelnek a kötetben: Havasi Gizelláé, Horváth Péteré, Oláh Éváé, Szokolay Károlyé, Szokolay Zoltáné és Zsadányi Lajosé. Közülük Szokolay Károly és Zsadányi Lajos költeményei igazi, tartalmas lírát nyújtanak, a többiek általában ügyesen verselnek, mondanivalójuk azonban szegényesnek tűnik. A vidékünkkel szoros kapcsolatot tartó, de innen elkerült írók és költők ilyen arányú szerepeltetése mindenképpen helyeselhető, az antológia színvonalát és rangját helyes volt ilyen módon is erősíteni. Talán azt vethetnénk e befutottak illetve elszármazottak szemére, hogy — Pardi Annát kivéve — itt szereplő Írásaik témája jóformán semmi kontaktust nem mutat ezzel a tájjal. A szerkesztők sem gondoltak arra, hogy ilyen tekintetben orientálják őket. Igaz — nem örülünk ennek — többnyire a megyében élő szerzők sem jeleskednek ebben a tekintetben, eléggé hiányzik a kötetből vidékünk légköre, hangulatának legalább néhány sajátos eleme. (Pedig tudjuk, nem egy ilyen zsánerű, emlékezetes vers megjelent a Népújságban is.) Nem arról van szó, hogy naiv és mesterkélt módon az Alföld e tájának határai közé szorítsuk az alkotótehetséget bármilyen tekintetben is; így a témaválasztásban sem lehet ezt előírni, ennek magától kell jönnie. Igazán észrevehetően csak Bónus István, Filadelfi Mihály, Mucsi József, Cserei Pál, Ö. Kovács István és Tóth Lajos itt közölt írásaiban „van jelen" mint sajátos íz vidékünk mai élete vagy múltja, hagyománya, ha nem azonos intenzitással és megformálási szinten is. A gyűjteménynek ennélfogva nincs szembetűnőbb alföldi jellege, bár erre bizonyos mértékig szükség volna. A kötetben 17 költő kapott helyet, közülük nyolc él a megyében. Bónus István — aki 1945 óta publikálja költeményeit s régebben országos fórumokon is szerepelt néhányszor — négy ismert versét nyújtja itt. Ezekből nem állapítható meg, hogy az utóbbi évtizedben fejlődött-e s merre. Filadelfi Mihály az antológia egyik oszlopa. Kemény tartású, feszültséggel teli költészetét a világos mondanivaló, a szigorú, szinte kíméletlen önmérlegelés és a formakincs biztos kezelése teszi igazi lírává, „önvesztő bolond hittel" vállalt felelőssége, őszintesége teremti meg verseinek maradandó hitelét. Az őszinte, igaz humánumba vetett hit s a keserűség kettőssége adja Kovács György néhány költeményének erejét. Két szép verset (öregség, Könyörgés) olvashatunk Papp Miklós tollából, többi írása egyéni hangú képeket, sorokat, részleteket ad, de a végleges kimunkálás hiányzik. Sass Ervin költészete könnyedebb, játékosabb az itt olvasható versek tükrében, mint Filadelfié. Sass Ervin 18 költeménye a kötet második oszlopa. Tematikai változatossága, a friss élményekre gyorsan reagáló költői érzékenysége a népköltészeti hagyományok megújításával, felhasználásával párosul. Mucsi József, Szudy Géza és Vajnai László írásai számos biztató elemet villantanak fel, de egyikük verse sem mentes bizonyos fokú mesterkéltségtől; Szudy és Vajnai többre próbált vállalkozni, mint amit költői erővel bírhat. A megye hét prózaíróját még nehezebb mérlegelni, mint a költőket. Jóformán lehetetlen, mert a terjedelmi lehetőségek szűk volta miatt mindannyian csak rövid novellákat, karcolatokat nyújthattak itt. Témaválasztás tekintetében Cserei Pál, Ó. Kovács István és Tóth Lajos a parasztélethez nyúlt. Csoór István, Kékesi László és egyik írásában Varga Dezső a divatnak engedett: Szellemesen megformált, gyorsan pergő elbeszélései szokványos szerelmi kalandokról, méghozzá „jólmenő" emberek ilyetén kirándulásairól, illetve magukat modernnek gondoló emberek üres világáról adnak hírt, határozott ellenérzésüket azonban nem jelzik élesen. A kötet két legkiegyensúlyozottabb novellája Dér Endréé, nyomában halad Tóth Lajos is, Varga Dezső másik írása (Gyötrődés) is. Varga Imre a Szégyenlős muzulmánban, a gyűjtemény legterjedelmesebb darabjában, egy sokat megélt öreg harcos életét mutatja be egy összefűzött sorozatban, ügyes keretet adva az eseménydús csomópontoknak. Néhány szót végül a szerkesztésről. Az antológia szerkesztői az adott lehetőségeket jól kihasználták. (Szerénységüket jelzi, hogy csak az impresszumban eldugva található meg a nevük.) Ügy érezzük, hasznos lett volna a kötet végére 176