Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Miklya Jenő: Emlékezés Kónya Lajosra, Szeghalom felszabadulásának krónikására

kolbeli gólyákra emlékeztetett a hangjuk... Mindenki azt hihette, hogy már az udvarban áll a tűzharc." Ügy tűnt, mintha csendesedett volna a harc. Egy-egy ritka rövid sorozat zúgott fel, távolabbról tompa dörrenés ... Hatalmas robbanás vág ebbe a csöndbe, fáj bele a dobhártya, dübörög a föld, mintha kitörni készülne. Majd mégegyszer, ugyanez a robbanás. Nem az az éles, mint amikor a gránát robban. Tompa, mély, erős, de elmosódottabb, s mint amikor házak repülnek a levegőbe, utána pár pillanatig dobogva hull a földre valami nehéz, szilárd anyag . . . Egy pillanat alatt megvilágosodik bennem minden. S már kiáltom is, szörnyülködve és keserű lemondással: — A hidat robbantották fel! S eszembe jut a gimnázium, ott a Berettyó partján, éppen a hídnál — vajon megmaradt-e?" „A kövesút felől egyszercsak kerékzaj és patkócsattogás hallatszik. A moraj mind egyenletesebb lesz, olykor egy-egy motor hangja búg fel.. . Az úton, végeláthatatlan sorokban, szovjet lovasok vonulnak Ladány felé,.. ,"

1

1 „Mélységes hallgatás idebennt, dermedten ülünk, s amikor valaki megkopogtatja az ajtót,... Egy géppisztoly csöve mered felénk... — Germánszki szoldát nyet? — kiáltja nyersen, majd mosolyba enyhül az arca,... kezet nyújt mindenkinek. Ruszki szoldát harasó! — kiáltja vidáman, s Annához lép, ki ölén tartja gyermekét... A katona megfogja a kis bogárszemű lány kezét, ajkához emeli és megcsókolja!"

1

2 Elvonult a vihar, csak a háború okozta sebeket kell eltüntetni. Üjjáépítés, ideiglenes hidakat készíteni, az emberi és állati hullákat elhantolni, rendezni a község ügyeit, a lelkekben dúló vihart és káoszt lecsendesíteni, ez volt az akkori feladat. Kónya Lajos végre megtalálta önmagát itt a Tiszántúl közepén. Neki is jutott feladat, mert kevés volt az ember, szükség volt minden épkézláb emberre, hogy az élet ismét a régi kerékvágásba menjen, ha nem is a régi szellemben. Novemberben a szovjet parancsnok utasítására meg kellett indítani a tanítást az iskolákban. Kónya Lajos is jelentkezett Szabó Imre megbízott igazgatónál, hogy beosztását kéri. Az itthonmaradt nevelők felkeresték az iskolákat, az elhagyott tantermeket és igyekeztek a tanítás megkezdésére rendet teremteni a padok és szekrények, a szétszórt könyvek között. Kónya Lajos az ún. katonavárosi iskolában az első osztály tanítását kapta.

1

3 Szívesebben vette volna, ha felső osztályt taníthat, mert ilyen kicsinyekkel még nemigen foglalkozott. Izgatta a feladat és csakhamar több öröme telt bennük, mint gondolta eleinte. A tanítás folyamatosságát azonban egy reakciós rémhír megakasztotta. Azt kezdték híresztelni, hogy „az oroszok minden gyermeket kivisznek Oroszországba"! Kónya Lajos egyszer csak azt vette észre, hogy volt 25 tanulója, de már egy sincs! Időbe telt, míg a szülőket meggyőzték a hír ellenkezőjéről. Így ír erről a költő: „...Csatakos, sáros, havas, esős december eleji napok jártak, Bene Rózát a hátán hozta el az anyja. A gyerekek többen voltak, mint valaha ... most már folyamatosan és zavartalanul folyt a tanítás egész esztendőben".

1

4 1945 tavaszára az elmenekült, vagy katonai szolgálatot teljesítő nevelők nagyrészt hazatértek. Husi Gyula tanító és felesége is megérkezett, akiknek osztályát átmenetileg Kónya Lajos és tanító társa vezette. Ekkor Kónya Lajos otthagyta a református iskolát, ahol csupán kisegítőként dolgozott és a Mezőgazdasági Továbbképző Iskola igazgatójának, Záborszky Kálmánnak a kérésére állást vállalt nála. Itt 1946 nyaráig dolgozott, amikor is visszahívta őt a Dunántúl és Oroszlányba került tanítani szülei közelébe.

1

5 Kónya Lajos 1945 tavaszán, amikor megjelent a debreceni Ideiglenes Kormány törvényerejű rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról, a helyi Földosztó Bizottság jegyzőjeként résztvett az évezredes per lebonyolításában. Erről a nagy eseményről így emlékezik meg a Honfoglalás című versében: „S mint ahogyan az átszakadt gát egyre bővebben önti habját — vagy képzelj mértani haladványt — így áradt, nőtt a sokaság, alig győzték a ceruzák. Emlékezem, az első igénylő három holdat mondott, szerény 64