Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Az 1922-es választások végső harcai Endrődön és Gyomán

meg merték mondani, hogy Vágira szavaztak, most is arra akarnak, azokat visszatanácsolták. Ha valamelyik makacskodva jogára hivatkozott, kapott egy-két pofont, vagy a puskatussal egy nyomást és visszabandukolva elmélkedhetett a „konszolidált" Magyarország „szabad" választásán. A községben is több durvaságot követiek el a gyülekezőhelyeken ... őreink a gyulai fogházból a választás után negyedik nap csütörtökön engedtek ki. Egyik reggel egy rendőr kijött hozzám az öregkertbe, hogy tíz órakor jelenjek meg a csendőrőrsön. Az őrsön a szolgálatos csendőr az őrparancsnoki szobába vezetett, az asztalnál fiatal csendőrfőhadnagy ült. Baricz őrsparancsnok tiszthelyettes mellette állt. A főhadnagy előtt a Népszava újság, piros ceruzával néhány sor aláhúzva. A főhadnagy rám nézett és megkérdezte: — Hogy hívják magát? Megmondtam. — Üljön le — mutatott a vele szembe levő székre. A főhadnagy nyugodt arca, hangja kissé megnyugtatott. Baricz feszesen állt. Arca mint mindig, komor. Most azonban a főhadnagy érdekelt, aki az újságot nézte. Majd rám nézett és megkérdezte: — Olvasta ezt a cikket? — mutatott rá. — Igen. — Maga szerint megfelel ez a valóságnak? — Nem egészen. — Miért nem? — és összehúzott szemöldökkel nézett rám. — Valószínűen azért nem főhadnagy úr, mert a Népszava sem akarta publikálni mindazt, amit a csendőr urak szervezetünk helyiségében is elkövettek velünk. Több és sajnálatosabb volt az annál, mint amit ebben a cikkben megírtak. A főhadnagy arcán nem látszott változás. Baricz azonban vörösödött. — Kívánja a tiszthelyettes úr megbüntetését? — nézett rám még nyugodtan a főhadnagy. — Nem kívánom, főhadnagy úr! Azt azonban kívánom: a tiszthelyettes úr és beosztottjai is munkás honpolgároknak ismerjenek el minket is. Nem mi vagyunk a hibásak, hogy munkanélküli nyomorúságos helyzetünkből még nem juthattunk biztonságosabb helyzetbe. Szerintem nem bűn, ha helyzetünket javítani kívánjuk... — Végeztünk! Elmehet! — mondta közömbösen a főhadnagy. Felemeltebb fejjel léptem ki az utcaajtón, mint 20 perccel előbb be. Most már kissé mosolygósak lettek a feltett kérdések, különösen az: kívánom-e a tiszthelyettes megbüntetését? Kik által kívánhatnám a büntetést, azok által, akik utasították, hogy azt csinálják, amit csináltak? Ha azért büntetni akarnák, akkor nem utasították volna őket. Ebben a kérdésben nem a büntető szándékot, inkább ugratást éreztem. Érzésemet elég sok tény bizonyította, nem is ilyesmiért, de ártatlan emberek meggyilkolásáért sem büntették meg sem a csendőröket, sem tiszti terroristákat. Nyilván hamarább megfenyítik őket azért, ha nem zúzzák szét szervezetünket. .. A főhadnagy előtti újság a Népszava az 1922. június 4-ikén megjelent száma volt. Benne jelent meg az endrődi letartóztatásokkal foglalkozó cikk. A letartóztatottak közül 17-ünknek a nevét is hozta, de hozzátette, hogy még vagy harminc embert tartóztattak le. Azokat is megvasalva kísérték, ötünket igazol az elbocsátó irat, másolata: A Gyulai Törvényszéki Fogház 86-os számú törzskönyve, 344/1922. sorszámú bejegyzésekből: Hunya István (szül.: 1894. október 1.) 161 cm magas, zömök testalkatú, egészséges arcszínű, barna hajú, növésben levő bajuszú, nőtlen földmívest 1922. június 2-án este tartóztatta le az endrődi csendőrőrs. 1922. június 5-én vették fel a fogházba, június 6-án 12 órakor a törvényszéki vizsgálóbíró végzésével szabadlábra helyezték. Az elfogatás, illetve letartóztatás oka a rabtörzskönyvben nem szerepel. Ugyanakkor tartóztatták le és ugyanakkor bocsájtották el Nagy József (szül.: 1872), Uhrin György (szül.: 1894), Gellai István (szül.: 1860), és Giricz Pál (szül.: 1863) endrődi lakosokat. A letartóztatás oka szintén nincs megjelölve az ő esetükben sem. Igen, miért is tartóztattak le? A törvényszéki aktában az bizonyára azért nincs bejegyezve, hogy ha talán a jövendő korszak demokratikusabb lesz, az okot ne lássák tisztán. 150