Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Az 1922-es választások végső harcai Endrődön és Gyomán
— Holnap a belügyben megpróbálom rendezni ezt az ügyet, — mondta Vági. — Ha megkapom az elégtételt, táviratban értesítem Hunya elvtársat. Elköszönve Vágitól siettem Endrődre. A község szélén, a Holt-Kőrösnél Gyuricza Pálné várt a figyelmeztetéssel: — Ne menj be a községbe Pista. Gyomáról csendőrök jöttek át. Szedik össze a mi embereinket. Menj inkább ki az öregkertbe itt az új telep szélén ... Meglepett Gyuriczáné figyelmeztetése. De tudni akartam, mi történik. Siettem szervezetünkbe, ahol a választási irodánk volt. A házhoz közel találkoztam néhány dühösen káromkodó szaktárssal. Szóltam is hozzájuk. Csak legyintettek és mentek tovább. Helységünkhöz érve már hallottam a lármát. Ahogy belépek, a még bennlevő szaktársaimat lökdösték kifelé. A nem várt esemény meglepett. De mindjárt éreztem is. itt cselekedni kell. Erélyesen szóltam: — Mit csinálnak itt az urak? Ez a választási iroda! Itt, amíg a választásnak vége nem lesz, mindenért én felelek! A dühönső csendőrök kissé meeleDŐdtek a nekik szokatlan hantitól. Mée dühösebbek lettek. — Majd én megmutatom neked ki felel itt! — állt elém az őrmester. A még bent levő szaktársakra szóltam: — Amíg az urak itt vannak, maradjatok bent szaktársak. Az elvadult őrmester szuronyát az állam alá tartotta. Dühöngött, fenyegetett. Nyilván az hatott rá, hogy nyugodtan néztem szeme közé. Amíg egymás szemébe néztünk, átvillant a gondolat: hasonlít a mérges kutyához, aki előtt ha megáll az ember és a szemébe néz, megszégyelli magát. Pár pillanatig tartott a feszült csend. Majd mintha az emberibb eszük tért volna vissza, de még a hatalmi gőgöt mutatva elmentek. Röviden elmondtam társaimnak, hogyan végződött a tanyai és kondorosi utunk. Majd leírtam a durvaságot és mindjárt küldtük is Pestre. Megbeszéltem még szaktársaimmal a hátra levő kétnapi tennivalónkat és haza indultam. Alig hagytam el a község szélét, párszáz lépésre előttem feltűnt két csendőr, az öregkert felől jöttek. Nem szerettem velük találkozni, de ez már elkerülhetetlen volt. Néhány lépésre voltam tőlük, amikor a parancsnokló tiszthelyettes rámszólt: — Forduljon vissza! Megálltam és mintha nem értettem volna mit mondott a tiszthelyettes, néztem rájuk. — Nem ért magyarul? — mordult rám a tiszthelyettes. — Dehogynem. Magyar vagyok. — Nahát akkor menjen előttünk még szépen beszélek! Érthető volt. Végig kísértek a községen. Nem hajtottam le a fejem, mint a tyúk és egyéb tolvajok szokták. Szemükbe néztem azoknak is, akik kárörvendő vigyorral kiáltották: — Na végre fülönfogtak!... Hamarabb kellett volna ... A Dombszögi korcsma épületének részét — valamikor táncteremnek használták, az utóbbi években gabonatároló — jelölte ki a hatóság a csendőrök által letartóztatott Vági hívei részére. Engem is oda kísért a két csendőr. A nagy magtárhelyiségben már sokan voltak, akik a választásban tevékenykedtek: agrárproletárok, kisgazdák, építőmunkások, suszterek, tehát azok, akik Vági megválasztását segítették. Vágival még reggel elmentem a községből. Letartóztatott társaimtól tudtam csak meg, hogy már délelőtt tízórakor megjelentek Endrődön a gyomai csendőrök. Délután egy óra tájon már az ismert Ébredő Magyarok (Honvédelmi Párt) hívei és a papok által szervezett ifjúsági liga tagjai tépdesték le a mi plakátjainkat. Majd megindultak a csendőrök, rendőrök és szedték össze embereinket. Részemre már a sötétedő magtárban világossá vált, amit körülvevő és érdeklődő társaimnak meg is magyaráztam: Érthető a hatóság ilyen durva jogsértése. Ha ezt nem teszi, vasárnap biztos miénk lett volna a mandátum. Bár lehet, ha egyéb durvaságot a két nap el nem követnek, így is a miénk lehet. Bár azzal, hogy a község minden részéről csendőr kísért össze bennünket, úgy vélték az utasítók, e drasztikus cselekedettel a gyengébb idegzetű embereinket megfélemlítik. 148