Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Deák Lívia: Emlékezés Bojtos Sándorra

hazában és ezért igazi hazafiak. Leleplezte a kémelhárító pribékek testi fenyítéseit és módszereit és így a vádlottból vádló lett. Az elítéltek többsége a Margit-körúti fegyházban töltötte büntetését, amely akkor már zsúfolt volt a letartóztatott kommunistáktól és hazafiaktól. A háborús viszonyok, s a foglyok iránti politikai gyűlölet miatt a körülmények rendkívül rosszak voltak. A rabok egyharmada állandóan beteg volt. A többség fizikailag erősen leromlott. Ilyen körülmények között került kapcsolatba Bojtos Sándor a fegyházban akkor már évek óta raboskodó Weil Emillel, a kommunista forradalmárral és orvossal, hogy az egészségügy szűk lehetőségeit felhasználva próbáljon társainak könnyebbséget szerezni. Segítségével így sikerült többek számára orvosi vizsgálatot és néha táplálóbb élelmiszert biztosítani rövid időre. Bojtos Sándor a fegyházban sem adta fel a reményt. A fegyházban levő kommunisták rendkívül nehéz körülmények között, de megszervezték az összeköttetést a külvilággal és pontos tájékoztatást szereztek a háborús eseményekről. Egy idő múlva a szovjet hadsereg sikereinek, győzelmeinek híre a börtönbe is eljutott. Ezek a hírek táplálták a politikai rabokban a reményt, hogy eljön a szabadulás ideje, hogy nem tart örökké a kegyetlen börtönélet. Néhány hónap múlva, 1942 kora őszén a villámháború kudarcát látva Horthyék úgy döntöttek, hogy besorozzák a hadszíntérre a politikai foglyokat is. Bojtos Sándor egy munkásszázaddal került ki Ukrajnába. Mielőtt elszállították, az utolsó beszélőn módom volt illegális néven — mint családtag — bejutnom Bojtos Sándorhoz a fegyházba és csomagot vinni számára. Ekkor találkoztam vele utoljára. Sándort fizikailag nagyon leromlott állapotban találtam, de lelkileg töretlen volt. Pontosan ismerte a híreket, tudva mindent, ami a világban történik, bizakodott abban, hogy rövidesen véget ér a háború. Arra kért, segítsem családját, gyermekeit, adjak jelt földijeinek, harcostársainak, hogy él és hisz ügyünk győzelmében. Elmondta, hogy számot vetett életével és nem bánt meg semmit. Szinte ma is látom kemény, csontos arcát, okos szemeit és érzem kezének kemény szorítását. Sajnos, Bojtos Sándor, a nagyszerű forradalmár, nem jött vissza Ukrajnából. Minden jel szerint a hadmozdulatok során aknamezőre küldték munkásszázadukat a katonai alakulatok előtt és ott vesztek szinte valamennyien. Utoljára sógora, Wolf József látta 1943. január elején Kurszk környékén, amikor az egyik vasútállomáson kettőjük munkaszolgálatos vonatszerelvénye egymás mellett állt meg. A vagonból kinéző Wolf felismerte a másik vagonból kinéző sógorát és kölcsönösen üdvözölték egymást. Többre nem futotta, mert a szerelvény elindult. 471'