Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)
1972 / 2. szám - Sáfrán Györgyi: Arany János Geszten
s végül a neveíőtárs Kovács Jánoséi. Mindezek a levelek teljes terjedelmük* ben. magyarázó jegyzetekkel napvilágot látnak majd ARANY JÁNOS ÖSZSZES MÜVEI kritikai kiadásának levelezés köteteiben s teljes és hiteles képet adnak majd a költő és tanítványa kapcsolatáról 1851 őszétől, 1856. június 21-ig, a kedves tanítvány korai haláláig. Arany 1852 augusztus—szeptember havát Geszten töltötte, Domokos is többször felkereste Aranyékat Nagykőrösön s találkoztak Pesten is. A kedves tanítvány sűrűn küldte leveleit és verseit mesterének, aki szinte sorról sorra, képről-képre elemezte a költő próbálkozásokat. Bírálatait legtöbbször tréfásan vezeti be: „Most elő a kérlelhetetlen kritikával!" (1853. márc. 2.) 2' 1 — vagy: „Következik a savanyú alma!" (1853. máj. 20.) Ha azonban a küldött vers tetszett neki, mint pl. a Te adtad, te vedd el című kis szerelmi költemény, csak ennyit írt; „Gyönyörű dal, ennyi mindaz, amit mondhatok" (1852. nov. 22.). — Máskor biztosítja tanítványát, hogy a „a rím gyakorlaton már túl esett, ne írjon kényszerítve, írjon csak mikor kedvet érez hozzá" (1853. márc. 2.). — Arany leveleiben beszámol körösi életéről, családjáról, szó esik bennük hazai- és világirodalmi kérdésekről, olvasmányokról. — Amikor a tüdőbajos Domokost orvosai Itáliába, majd Egyiptomba küldték s utazásairól írt, Aranynak eszébe jutott, hogy ő még annyi tengert sem látott, mint a geszti tó kis tükre: „Most hadd üdvözlöm, édes Domokos, mint olyan embert, ki sok szigetet látott és tengert"... Ez előnye a születésnek kipótolhatatlan s én sokszor vágytam már csak annyi tengert is látni, mint a Korhány egyik mocsárja, vagy a geszti tó a kertben.. . „Pusztán születtem és pusztán lakom" — s ezzel kell megérnem, mert sorsom azt parancsolja... aztán panaszkodjanak, hogy a magyar költő nem bír oly széles világnézlettel, mint például egy Byron! „Ki az oka? ki hibája?" mondaná Csokonai." (1855. jún. 8.) — Arany azonban az itt kibukkanó társadalmi keserűséget sohasem éreztette tanítványával, akit leveleinek mindenkori aláírása szerint: — „barátja Arany János"— atyai barátságával tisztelt meg. — Domokos rajongó fiúi szeretetének jellemzésére egy névünnepet köszöntő leveléből idézünk, ahol Arany Domokos napra írt versét is említi: „János napját illetőleg, én nem tudok oly nem köszöntő verset írni, mint amilyet én egyszer kaptam, s ez úgy vélem, nem is csuda, de ki ludom ám kezem nyújtani, így ni! mint most, és meg tud-nám szorítani, ha itt volna, az Arany bácsi kezét, s szemibe tudnék nézni, tudja úgy forrón, mikor az ember mereszti a szemit, hogy az odavágyó könnyűt visszaszorítsa. Na, de úgy is tudja ezt." (1853. jan. 6.) Érthető, hogy amikor a „geszti kis poéta" 1856. június 21-én örökre letette tollát, Arany e hírre azt válaszolta Kovács Jánosnak: „Leveled kimondhatatlan fájdalommal lepett meg mindnyájunkat." (1856. jún. 25.) 2-' Ekkor javasolta, hogy jó lenne a fiú verseiből „egy füzetkét válogatni". Így született meg az édesanya kiadásában a: „Tisza Domokos Hátrahagyott Versei" című kis kötet. Arany János bevezetője geszti irodalmi kapcsolatainak is záróköve. Arany János életének egyik legnehezebb korszakában kapott Geszten otthont és kenyeret, megbecsülést és szeretetet. S hogy a falu földműves népe is szívébe zárta költő-fiát, erről vall a nemzedékről nemzedékre szálló, napjainkig érő népi hagyomány ... 261
