Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - Sáfrán Györgyi: Arany János Geszten

Arany régi, írásra buzdító barátja, Szilágyi István Máramarosszigetről érdeklődött Aranyékról. Ezt a választ kapta; „Azt kérdi, él-e Arany Ür? Igenis él; mely minőségbe? Hivatal nélkül, Szalontán, házbérbe Darvasi Ambrus házánál, még eddig semmi baja."

1 — Darvasi Ambrust mint hírhedt Zsugorít ismerték városszerte. Nála még aprójószágot sem volt szabad tartani, mert koptatják az udvar földjét. Aranyék kedves Bodri kutyáját sem tűrte meg; Utóbb Aranyék megvették Debreczeni János csizmadiamester kis házát

2 s akkor írta Háziuraság című, tréfásan keserű versét. Anyagi helyzete is javult valamelyest. Kenyeres maga mellé vette írnokul. Amikor a megyefőnök kifogásolta a „rebellis" munkatársat, Kenyeres megmutatta neki a mintaszerű iratokat; ezeket azután példaképpen köröztették a megyében.

3 Arany bizonytalan anyagi helyzetét jól ismerte akkori geszti nevelő — barátja: Kovács János is, aki a történtekre később így emlékezett: „Nékem Arany János tanulótársam és barátom volt. Geszten a szomszédságban lakva, ismertem szomorú helyzetét, a mibe a forradalom után jutott. Kapóra is jött a dolog, mert tanítványomat, Tisza Domokost, épen a poézisbe kellett volna bevezetnem, a mire természetesen őt láttam a legalkalmasabbnak. A magyar nyelvre, irodalomra se taníthatta senki illetékesebben tanítványomat, a görög nyelvvel is — a mint tudtam róla — nagy előszeretettel foglalkozott, s abban is nem közönséges jártassága volt... így a nyert megbízás alapján felkértem Arany János barátomat ez állás elfoglalására."

4 — Eddig Kovács János visszaemlékezése. Ennél érdekesebb azonban Arany és Kovács levélváltása 1851 elején.

5 E levelek hiteles tényeket őriztek meg a nevelők és kenyéradó gazdáik viszonyáról. Ezek szerint Tisza Lajos havi 20 p. ft.-ot akart fizetni. Kovács János — természetesen csak titokban — arra biztatta barátját — kérjen évi 300 p. ft.-ot s azt is egy összegben, nehogy a tanítás szüneteiben kenyér nélkül maradjon. Arany közölte, hogy a nevelői állást csak évi 400 p. ft.-ért tudja vállalni. A munkáltató berzenkedett. Ekkor írta Kovács János nem minden keserűség nélkül: „Barátom! egy páholynak is csak 600 p. ft. az ára s hogy ne lenne hát sok gyermekünk tanítójának 400 p. ft.!?" (Geszt, 1851. jan. 19.). — Tisza Lajos végül is megadta a kívánt öszszeget s következő levelében Arany már a tanítással kapcsolatos terveiről írt barátjának, aki e képpen válaszolt; „Örömmel olvasom ... hogy célunkat tökéletesen felfogta, és inkább képezni, mint tanítani akarja a kis költőt. Tehát üdvözlöm önt, mint nemcsak foglalkozási — de egyszersmind elvi tekintetben is tanító társamat." — Arany az új feladathoz is lelkiismeretesen fogott hozzá. 1851. jan. 18-án régi barátjához, a Máramarosszigeten tanító Szilágyi Istvánhoz fordult tanácsért: „Egy kérdésemre felelj meg minél előbb, de okosan és nyomósán: ha I. költészettudományt általában, especie: a) classicai (ó)költészetet, b) latin prosodiát, c) mythológiát (görög, római). Midőn a hű komondor, Mely gazdátlan maradt, Olyan keservesen nyítt Idegen ház alatt! S én a viszontlátáskor Be nem fogadhatám: Nem volt számára egy zug A gazda udvarán. (Háziuraság.) 246