Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)
1972 / 2. szám - Krupa András: Jancsovics István nyelvtanai és szótára
érintkezési területen fel tudnak használni. Kimondja azt a máig érvényes követelményt, hogy ne csak a világnyelveket (franciát, angolt, olaszt), hanem a velünk együttélő népek nyelvét is tanuljuk, mert nagyobb hasznát vehetjük. A kölcsönös megbecsülés, megértés érdekében kéri magyar honfitársait, becsüljék és tanulják a szlovák nyelvet. Ezáltal nem veszítenek nemzeti érzéseikből, sőt barátokat szereznek a szlovákok körében a magyar nyelvnek. Felhívja arra is a figyelmet, hogy a szlovákok közül sokan azért tagadják meg a magyar nyelv tanulását, mert sokszor kényszernek vannak alávetve. Pedagógiai, erkölcsi érveléssel a megnyerés módját ajánlja mind a két félnek. A nyelv ártatlan, nem lehet rá haragudni, az értelmes, művelt emberek a nyelvtanulásban a hasznot látják, s önszántukból kezdenek el tanulni magyarul, ill. szlovákul. Mint látjuk, romantikus és felvilágosult demokratizmusa a nyelvi és nemzetiségi kérdésben — akkor, amikor a magyar polgári forradalom kitörése után ez külső, elsősorban Habsburg császári erők következtében emésztő lángra lobban — igyekszik kikerülni mind a magyar, mind a szlovák nacionalizmust (közli is, hogy ő nem „tót apostol"), ugyanakkor mind a két oldal politikai-nemzeti érvelését ismerve, hatásuktól úgy kíván megmenekedni, hogy jóindulattal, eklektikusán próbálja őket összeötvözni. Haladó gondolkodása segít neki abban, hogy a nyelvi magatartásban meglássa a szociális rétegződést. Maró gúnnyal szól az úrmajmoló, uraskodó szlovákokról, akik németül próbálkoznak beszélni, de csak szörnyű keveréknyelvig jutnak el (példája: „Fraumutra, wo ist, die raúiéka? Auf die poTiöka, liebe Aniéka!' ,: í), mégis hanyagolják anyanyelvüket, „tótul csak a szegény pórnép" beszél. Nem rest hivatkozni a korábban hasonló magyar jelenségekre: „Volt idő, midőn a magyar úrfi és úrhölgy magyarul is szégyellt beszélni." A szlovák nyelv helyzetét még megállapodatlannak nevezi, sok a provincializmus, különösen zavarónak tartja a helyesírási zűrzavart. Ennek ellenére lírai hangon ír a szlovák nyelv szépségeiről, termékenységéről, nyelvi gazdagságáról, példákat idéz kellemes hangzására (egymás után nem következhet két hosszú szótag), gyöngédséget árasztó hangulatára (a főnevek kicsinyítése), az egyszerű szavaknak képzés útján történő fogalomteremtő gazdagságára, a származékszavak szinte végtelen sorára, dallamosságára és könnyen tanulhatóságára. Magyar nyelvtana A szlovák nyelvű bevezetőben Jancsovics közli, hogy magyar nyelvtanát a legújabb akadémiai nyelvtankönyv alapján készítette. A Magyar Nyelv Rendszere első kiadása 1846-ban jelent meg, a szarvasi gimnázium könyvtárában megvolt az 1847-es második kiadás is, valamint az 1843-as A magyar szókötés főbb szabályai és az 1832-ben kiadott Magyar helyesírás és szóragasztás főbb szabályai is. Jancsovics magyar nyelvtana jórészt a Magyar Nyelv Rendszere rövidített vázlata. Három fő részt tartalmaz: Betűk s jegyekről, Helyesírás, Szótan. (Ugyanez a tagolása szlovák nyelvtanának 231
