Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - SZEMLE

költők esetében csak Filadelfi Mihály, Simonyi Imre és Zelei Miklós alkotásai érik el a megkívánt színvonalat? E téren van a legtöbb tennivaló! Időnként szakmai találkozókra lenne szükség (Szegeden, Békéscsabán), ahol a kétmegye írói, költői megvitatnák egymás művelt. (Helyes, feltétlenül folytatást érdemlő vállalkozás volt a békéscsabai Tiszatáj-est!) Sokkal változatosabb, mennyiségileg is megnyugtatóbb megyénk szereplése a Hazai tükör rovatban. — Békés megyei községekről szóló szociográfiai jellegű írások mellett néprajzi értekezések, régészeti és művelődéstörténeti cikkek, sőt még az árvízvédelem hősies munkáját méltató munka is szerepel. A Tanulmány rovatban Szabó Ferenc két munkája található, míg az Örökségben Kemény Gábor szarvasi éveiről, illetve a gyomai Kner Nyomdamúzeum avatásáról olvashatunk. Elégedettek lehetünk a Képzőművészet rovat esetében is. Minden fontosabb egyéni (Ezüst, Koszta, Lipták) és kollektív (dél-alföldi tárlatok) kiállításról jelent meg kritika, sőt még egy-egy művész bemutatására is sor kerül a folyóiratban. Mostohán bánt viszont Békés megyével a Színház rovat. Akkor, amikor Békéscsaban állandó színház működik, (általában évi 10—12 bemutatóval) a hat évadnak mindössze hét darabját, illetve a Gyulai Várszínház 3 bemutatóját tartja kritikára méltónak! Ennél jóval többet érdemelne a békéscsabai színház, hiszen jónéhány ősbemutató, számos érdekes, színházi körökben komoly vitát kiváltó mű került színre ezekben az években is. — Kétségtelen, hogy elsősorban a helyi újságnak, illetve a szaklapoknak elsődleges kötelessége a kritikák közlése, azonban minél több kritikus véleményét olvashatják a darab közreműködői, annál sokoldalúbban látják munkájuk eredményeit és hiányosságait. — Egy területi kulturális folyóiratnak ezt minél meszszemenőbben elő kellene segíteni. A Kritika és a Krónika rovatról írhatunk talán a legnagyobb elismeréssel. Mind mennyiségileg (40 közlemény), mind pedig tematikailag kedvező az összkép. Kétségtelen, hogy a recenzió, a kritika kevésbé terjdelmes műfaja is kedvez az ilyen arány kialakulásának, azonban nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Tiszatáj szerkesztői állandóan figyelemmel kísérték a megyénket érintő szépirodalmi alkotásokat, mint ahogyan reflektáltak minden fontosabb helytörténeti munkára is. — Ezt a megoldást kellene követnie valamennyi rovatnak! A folyóiratot illusztráló festmények, rajzok, grafikák szerzői között is szép számmal szerepelnek Békés megyei művészek, így találkozhatunk Ezüst György, Gaburek Károly, Koszta Rozália, Lipták Pál, Miklós István, Mladonyiczki Béla, Ruzicskay György és Sülé István munkáival. Végezetül örömmel szólunk arról az igen helyes kezdeményezésről, amely Békéscsaba újratelepítésének 250. évfordulója alkalmából majdnem egy teljes lapszámot szentelt a városnak. (1968/5. szám) — Jó lenne, ha nem kellene várni egy újabb évfordulóig a hasonló vállalkozással, a közelesen — akár már 1972-ben — újabb Békés megyei számot üdvözölhetnénk! Akár rendszeressé, periodikussá is lehetne tenni (1—2 évenként egy szám) ezt, melynek érdekében minden bizonnyal akár anyagi áldozatot is szívesen vállalna a Békés megyei vagy a Békéscsabai Városi Ta nács. Eredményekről és orvoslásra váró problémákról egyaránt szóltunk abban a reményben, hogy a következő Tiszatáj évfolyamokban — különösen szépirodalmi téren — kedvezőbb lesz Békés megye részesedése, így a Békési Élettel együtt nemcsak szűkebb pátriánk, hanem az egész ország még jobban megismerheti Békés megye irodalmi, művészeti, kulturális életét. 165