Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: A földmunkásmozgalom ateista nevelő szerepéről

azt nem tudják, azért nem lesznek, mert már mióta a szakmai szervezetet megalakították automatikusan a pártnak is tagjai lettek..." Na, Gyurica bátyám, ezért mondom én, mostmár valójában is meg kell alakítani a pártoti — Én meg csak azt mondom: nem kell! — csapott az asztalra Gyurica. — Nem azt mondom én, hogyha olyan munkás képviselőjelölt lesz, aki nekünk tetszik, nem segítjük. Magam is megteszek érte mindent. Lássák most is minnem tetsző áruló vezetők, hogy a becsületes munkások érdekében most is mindent megteszünk! Ne haragudj Nagy öcsém, tudod, mi, akik az elmúlt években úgy megundorodtunk azoktól az árulóktól, akik ma is a szocdem párt vezetői, nem kívánjuk őket, mint vezetőinket emlegetni se. Punktum! Én ehhez tartom magam! , — Én is! — mondták többen, ellentmondást nem tűrő határozottsággal. — Szaktársak — szóltam — ne csináljunk ebből most vitát. Mindnyájan egyetértünk abban is, mindenki mondja meg véleményét. Nagy elvtársunk megmondta. Mi ellentmondtunk. Tény, nem is a párttal és becsületes tagjaival szemben volt és van nekünk kifogásunk, vagy ellenszenvünk. Nem. Csak azokkal szemben van bennünk ellenszenv, akik tevékenységük folytán a józan gondolkodó emberektől mást nem érdemelnek. Erről egyelőre ne is beszélgessünk. Gyurica bátyám, nem kínálkozik valahol útjavító munka? — Biza volna. Rosszak az utak, a vízlevezető csatornák iszaposak. Az elöljáróság azt mondja, hogy nincs pénz. A főpap meg a bojtárjai biztatják az akolban éhenbégő híveket: Legyenek türelemmel. Ha választáson megválasztják a keresztény jelöltet, lesz munka. — Beígérte a főpap a lisztet is a miénk után — szólt Uhrin Gyurka. — De hiába kérték közösen az istent, sem a minisztérium, sem a megye nem hallgatta meg. Pedig már a szentantalcipó is zsugorodik. A liszt jó agitáció lett volna nekik. — Biztosan hatásosabb lett volna, mint a templomajtóban árusított, bolsevizmust gyalázó írások — mondta nevetve Polányi Máté —. — örüljünk és örvendezzünk! — kurjantott Uhrin Gyurka —. „Űj csillag ragyog a földön, kit Marx-Engels jövendöltek, — kit Lenin, a nagy, alkotott. Ez a mienk, erre vártunk, erejében nem csalódtunk — tiszteljük a nagy alkotót. Harcunk vesztését siratjuk, de újra kezdjük a csatát, — fényesítjük a csillagot. Amíg ez a csillag ragyog, ne csüggedjünk proletárok — visszaszerezzük vesztett jogunk." Ma csináltam magam vigasztalására e dalt. Eddig csak magamban dúdoltam. De most már, hogy a Szovjetunió ilyen hatalmas lett, barátaim, de szeretném ha mindnyájan hangosan énekelhetnénk! — Ezért most a csendőrök vernék rajtad bikacsökkel a dallamot, Gyurka — mondta bús-kesernyésen kis Gyurica. — De mi megtanuljuk ezt! — Lelkesedett Polányi. — Jól van, Máté. Majd egyszer, ha olyan helyen dolgozunk, ahol a hang terjedésén túl már látjuk a zsandárt, megtanítalak titeket rá. Bár ezt még jobbra kellene csinálni — ha tudnám. — Emberek, megindultak a kortesek, határoznunk kellene — szólt Nagy József — ha már a szocdem pártot nem alakítnánk is meg, amondó vagyok, mégis jobban illene ide onnan jelölt. — A párthoz tartozó becsületes emberekkel a földmukásoknak, kisparasztoknak a múltban sem volt, most sincs bajunk nekünk sem — nyugtattam meg ismét Nagyot. Bajunk, kifogásunk csak azok ellen a vezetők ellen van, akik a múltban is a munkásság árulói voltak. Tehát nem a pártot és tagjait ítéljük mi el. De nem lehet bizalmunk olyan vezetők iránt, akik lehet most is Júdásként árulják a munkások harcát, néhány mandátumért. Nehéz helyzetünk nem könnyült. Voltak fiatal szaktársaink, akik gyalog nemcsak a megyét járták be munkát keresve, hanem Pestre is elmentek. Az óbudai téglagyárban néhány fiatal kapott munkát. A Teleki teret a mezőtúri, kalocsai kubikos szaktársak szállták meg már márciusban. Endrődieknek ott reménytelen. Néhány szaktársnak sikerült a gazdáknak felesben vagy harmadában búzavetésekből kiszedni a csutkatövet. A gazda a kétharmadot kocsin bevitte magának. Egyharmadát 5—6 kilométerről a proli talicskán tologatta haza. Még így is örült, mert szabadkéményű konyhájában ha a lábasba került főznivaló, volt mivel tüzelni. 153