Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Jároli József: Orosháza népessége a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején

ekkor fizettek 3630 forintot évenként. 8 A terhek növekedése arányban áll a né­pesség növekedésével, amelynek eredményeként az első évek lakosságszámának többszörösével kell számolnunk. Amikor 1767-ben megindult az úrbérek szabá­lyozása az orosháziak alázatos instanciában tiltakoztak,szabadmenetelűségükre hivatkozva. Ennek ellenére Orosházán is életbe lépett az urbárium 1772. január 27-én. Az úrbérrendelet megengedte, hogy a jobbágyok vagy jobbágyközösségek külön szerződést kössenek a földesúrral a terhek részben vagy egészben, pénzben való megváltására. Orosháza is élt ezzel a lehetőséggel, 1<> A szerződés szerint a 363 házzal bíró gazda, 72 magányos házi zsellér esztendőnként 1 forintot fizet az uraság „cassájába": 435 forintot. A marhás és kézi robot megváltására a marhás robot 7227 napját, napi 24 krajcárral sznmítva 6977 forintot; a kézi robot 2436 napját pedig napi 12 krajcárral számítva, 2186 forintot fizetnek. A fennmaradó napokat, amiknek számát nem közli a szerződés, robotban szolgálják le. A „kony­hára valókat" csak akkor tartoznak természetben szolgáltatni, ha a földesúr sze­mélyesen jön le. Egyébként megváltásként 133 jobbágytelektől 111 forint 12 krt­val fizetnek. A 30 ház által évenként adandó borjú megváltva 1 ft. 30 krt-val a 139 egész jobbágyhely után, — minden sessiotól 3 krt-t számolva: 6 ft. 57 krt. A kilencedet lenből és kenderből természetben fizetik. Az uraság fenntartja a 139 egész házhelytől járó 34 hosszú fuvarozást és a tisztjeinek szállítását a jobbágyok fogataival. A felsorolt terhek tehát a korábban, 1762-ben kötött állandó szerző­déshez képest jóval nagyobb terhet rónak a jobbágyközösségre, hiszen pénzben 9716 forint 9 krt. volt a tartozásuk évenként. Az úrbérrendezés idejének népesedési problémái felvázolására, és a község fel­tételezhető össznépességszámának megállapítására az úrbéri tabella mellett két, ugyanebben az időben készült másik forrást is felhasználtunk. Ezek forráskritikai elemzésével, adataik összevetésével kíséreltük meg az említett problémák megkö­zelítését. A jobbágyok tartozásait rögzítő úrbéri tabella az Országos Levéltárban található. 1 1 Az 1767—1771-ben készült úrbéri tabella mellett fennmaradt egy 1771­ben készített földesúri összeírás is, amely „Conscriptio Possessionis Orosháza Anno 1770 pro Anno 1771" címen található a Harruckern-Károlvi család levéltárában. 12 A harmadik forrás a község 1744-től folyamatosan vezetett anvakönvve. 1'' Az anyakönyvi adatokat — születés, házasságkötés, halálozás — a kérdéses időszakban minden névről külön törzscédulát készítve dolgoztuk fel. Meg kell icgyezni azon­ban, hogy a halotti anyakönyvet csak 1771-től vezetik, tehát adataira ekkortól támaszkodhatunk. A három forrás egybevetésével, mint korábbi tanulmányunkban tettük, a községben élő családok számát igyekeztünk minél pontosabban megha­tározni. Az úrbéri tabella tartalmazza a szabadmenetelű jobbágyok, házas zsellérek (in­quilini), házatlan zsellérek (subinquilini) számát. Eszerint a tabella a következő adatokat tartalmazza: Az adatokból kitűnik, hogy az adatfelvétel a parasztságnak csupán erre a három rétegére terjedt ki. A telekkel nem rendelkező pásztorok, csőszök, és az önálló házzal nem rendelkező, a kiterjedt szállás-, illetve tanyarendszerben, szőlőskertek kunyhóiban élő néprétegekre nem terjedt ki. Nem tartalmazza a faluban élő mesterembereket sem. A kimaradás oka abból adódik, hogy a tabella csupán, a község úrbéres viszonyban álló népességét veszi számba. Viszont a többi forrás a fent említett néprétegek jelenlétéről tanúskodik. Az úrbéri tabella tehát ösz­szesen 531 főt tart nyilván, aki a földesúrnak az úrbéres tartozásokat fizetni köteles. A földesúr által készíttetett conscriptio tartalmazza a telkes jobbágyok neveit, a velük egy kenyéren élő hozzátartozókat, testvéreket, a házas zselléreket, a földterületre, az állatállományra, az iparos és egyéb tevékenységre vonatkozó adatokat. Így az 1770/71-es Conscriptio 553 telkes jobbágyot, 130 házas zsellért, 48 mesterembert, 490 családtagot és jobbágyportán élő hozzátartozót számlál. Mivel az összevetés alapja a családfők száma, ezért az adatok összesítésénél csak Szabadmenetelű jobbágy Inquilini Subinquilini 364 fő 72 fő 95 fő 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom