Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 2. szám - Krupa András: Fonó Tótkomlóson és környékén
Juci. nem haragszol meg, ha valamit mondok neked? Nem biz én, ugyan miért haragudnék? No akkor mondok valamit. Mondjad ezt: Esküszöm az atyaistennek, hogy soha nem haragszom meg.) Amikor elmondta a lány, abban a pillanatban a szemébe öntött egy pohár vizet. (Csanádalberti) A fonó elhalása Az egyedi házifonás megmaradt az egyéni gazdálkodás időszakáig. Az idős szegényasszonyok az esti és a hajnali teliholdat is kihasználták, a halvány holdfényben fontak az eresz alatt. Ezt énekli meg a korhely fiú: Iden, iden Köves Pál, 82 éves, Csanádalberti, 1969. Iden, iden, lebo misín, Chudobnej son materin syn, Chudobná ma mati mala, Horko-fazko vychovala. Vo dne síje kosel'vócku, V noci pradie kudelvócku, A ja sa jej odsluhujen, Vo dne v noci krcme pijen. (Megyek, megyek, mert mennem kell, Szegény anya fia vagyok, Szegény anyámé voltam, Keservesen nevelt engem. Nappal inget varr, Éjjel kendert fon, Én úgy szolgálom meg, Éjjel-nappal kocsmában iszom.) A kender termesztése azonban nem szűnt meg a házi feldolgozás hanyatlásával. Ösztönzést adtak a közeli kendergyárak (mezőhegyesi, nagylaki), termelési szerződést kötöttek, a parcellák helyett nagyobb táblákban való vetésre serkentettek. A kendert gyári eladásra a termelőszövetkezetek ma is termesztik. A fonó elhalásának tulajdonképpeni határvonala az első világháború. Már előtte sem fontak mindenütt, de a háború után, a 20-as évek végén, mind Tótkomlóson, mind a környékén már csak táncoshely. Az elhalás közbüleső fokára utal egy alábbi nagybánhegyesi adat: itt a fonóban a 20-as években hímezték és horgoltak a lányok. A vasárnapi kocsmai tánc (Békéscsaba, Szarvas, Tótkomlós, Nagybánhegyes) már a XIX. században is egyik legnépszerűbb szórakozás, de nem versenytársa, hanem kiegészítője a fonónak (ahol nem volt, fonóval pótolták: Csanádalberti). Az időszak végén a fonó inkább a szegények olcsó szórakozása, s előtérbe kerülnek a nyilvános kocsmai, vendéglői táncos időtöltések. Az elhalási szakaszt gyorsították, rövidítették a csendőrök kegyetlen üldözései. A fonót századokkal előbb is keményen üldözték 1 5 mégis fennmaradt a népi életrend szükségletei miatt. A harmincas évek elejére — mint bevezetőnkben írtuk — már meghaladott népi intézménnyé vált, s ezért természetes az elhalása. A szokás megmentett töredékei, a dalok, a játékok, a tréfák a népi alkotóerő ma is nagy értékű kincsei. <256
