Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 3. szám - SZEMLE
állítás megnyitása követte. Az ünnepség programja keretében Pap Sándor, Lindenberger Józsefné, Sági Attila és Fejes Antal zeneiskolai tanárok színvonalas tolmácsolásában Haydn Vonósnégyesét hallhatta a közönség, majd ünnepi beszédében dr. Vidó István tanácselnök Dürer méltatása után szólt arról, hogy Gyula városa, az eddigiekhez híven, a jövőben is gondosan ápolni kívánja a Dürer-hagyományt. Ezután a kiállítási csarnok névadójának, Albrecht Dürernek dombormű ábrázolását leplezte le dr. Vidó István, átadva az alkotónak. Kis Nc.gy Andrásnak a „Gyula Városáért" díszjelvényt, majd a kiállítás díjnyertes grafikusainak, Csohány Kálmánnak, Kondor Bélának, Stettner Bélának és Rékassy Csabának átnyújtotta a Gyula város Tanácsa által alapított emlékplakettet. Ezután Pogány ö. Gábor azzal nyitotta meg a kiállítást, hogy Dürer művészetének örökkévalóságát, eleven aktualitását érezték a résztvevő alkotók, akiknek kiállított alkotásai a ma emberének Dürer művészete iránt érzett eleven igényét tükrözik. .574 SCHÉNER MIHÁLY: Kéztanulmányok II.