Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dömötör János: Huszonöt esztendő. (Emlékezés Kohán Györgyre halála ötödik évfordulóján)

az évek során. Köztük található az életmű olyan jelentős darabja is, mint a Mártélvi naplemente. Megható kedvességű „segélykérő" táviratokkal találkozunk a Finta-archívumban. Pl.: „Balszárny veszélyben. Kérek egy ezredet erősítésül. Kohán György". A Vajda utcában folytattuk végeláthatatlan vitáinkat a művészetről és különösen arról, hogy a műalkotás létrejöttében van-e szerepe a művész közlési vágyának, van-e szüksége közönségre, vagy a művészi alkotómunka pusztán önkifejezés, mely független attól, hogy látja-e valaha a képet bárki is, vagy sem. Ekkori visszavonultságában, mivel ez időben már éveken át nem volt módja kiállítani, gyakran idézte Paul Verlaine-t: elég, ha öt emberhez szól a mű. És itt vitáztunk Beethovenről, akit én is a legnagyobbnak, de nem az egyetlennek tartottam. Ö viszont egyetlenként szerette és értékelte. Olyannak, aki az emberiség egész szellemi teljességét magába foglalja, aki mellett tulajdonképpen szóba sem jöhet egyetlen más alkotó. Itt beszélt hosszan az Apassionatáról, az Eroicáról, Külön felhívta a figyelmet arra, hogy milyen megrendítőek a művek, de milyen elképzelhetetlenül és átélhetetlenül nagyok voltak az élmények, amelyek Beethovenből ezeket az alkotásokat életrehívták. Beethoven iránti tisztelete, szeretete ugyanakkor rendkívüli igényességgel párosult a zeneköltő műveinek tolmácsolásával kapcsolatban. Többször invitáltam helyi Beethoven koncertekre. Lakonikus rövidséggel utasított el, mondván: „Én, aki Toscanini dirigálásában hallgattam Beethovent, nem hallgatom malacbandától". Hiába magyaráztam, hogy mégis csak Beethoven és, hogy az interpretáció különbözősége más-más arcát mutathatja fel az adott műnek, nem engedett. Ugyanakkor valóban színvonalas előadásban lemezeken nagyon gyakran és szívesen hallgatta Beethoven műveit, mindenek előtt a hozzá legközelebb álló Eroicát. Máig is emlékszem ironikus megjegyzéseire, melyeket az általam felhozott más zeneszerzők értékeivel kapcsolatban tett. Amikor az opera összetett művészeti sajátosságára — cselekmény, zene, ének, mozgásművészet építőművészet stb. — utaltam, könnyedén így folytatta: „Tulajdonképpen már csak az h'ányzik, hogy meleg lábvizet is adjanak és csiklandozzák a talpunkat". Csak a lényeg érdekelte, és az, ami lélegzetelállító, ami torkon ragad. Névnapjaink alkalmával kölcsönösen könyvvel ajándékoztuk meg egvmást. (összesen 12 Kohán mű nyújt örömet számomra lakásom falain, ezekből 5-öt ajándékba kaptam tőle, de nem névnapra hanem egyéb, alkalomhoz nem kötődő módon. Egy aquarellt. (,Cséplés") a megsemmisítéstől mentettem meg, összegyűrt, eltépés előtti állapotából. A többi 7 mű fiatalkori baráti-mecénási kapcsolatunkból fakadóan került tulajdonomba. Az ajándékozott könyvek sz'.nte kivétel nélkül művészetiek voltak, lef+öbbször akkori h»zai. vagy külföldi könyvpiac egy-egy értékes darabja. Az 1961-ben tőle kapott „Die Kunst von Benin" című. a szuggesztív afrikai plasztikát bemutató kénes album aiánlása a szokottól eltérő volt. Igv szólt: , Nemcsak a leigázott népek, hanem a szellem is állandóan vívja a maga függetlenségi harcát JpnneomrPk sz°r°+í>ttel: Ovurka". Mind°n bizonnyal a korábbi évek merev és iránta vak művészetpolitikájának emléke is közrejátszott az aiánló szöveg ilyen alakításában. Minden nyomorúsága, fájdalma és jogos sérelme ellenére is szerette az életet. Az élet apró örömeit és ízeit is tudta értékelni. Ezért is vonzódott Krúdyhoz és olvasta szívesen ízes, részletgazdag, atmoszférát teremtő írásait. A saiátos ízek és hangulatok iránti vonzódása, érzékenysése mondatta vele meggyőződéssel és elszántsággal az 50-es évek uniformizáló törekvései idején: „Másképp esik nekem a kisfröccs, ha azt mondhatom : megittam egv frö"csöt a Vadkanban, mintha azt. hoey megittam egy fröccsöt a 16-os számú italboltban". Tartozom a tények igazságának azzal, hogy megmondjam: az őt szeretettel befogadó és támogató Hódmezővásárhelyen is érte sérelem. 1962-ben egy fogadásra kivétel nélkül meghívták a vásárhelyi művészeket csak őt. az akkor a városban esvedüli Munkácsy-díias művészt, „feleitették" ki a meghívandók névsorából. Ekkor levelet írt hozzám, aki akkor a Megyei Munkacsoport titkára voltam melyben elmondta, hogy 1933 óta él kisebb-nagyobb megszakítással Vásárhelven, 5 önálló kiálh'tást rendezett és az ehhez hasonló mellőzések miatt kilép a vásárhelyi csoportból. A levelet nem iktattam be. mert pillanatnyi felindulásban keletkezettnek tekintettem és négyoldalas magánlevélben válaszoltam rá. Ebben lényegében .530