Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Elek László: Vajda Péter emlékezete

lönben aß első komoly jelzés, amelyet Vajda a könyörtelen hatalomtól kapott. Természetesen a megrovás sem lehetett enyhe: más intézet után kellett néznie, hogy oklevelet szerezhessen magának. öt esztendővel később, Pesten az elégedetlenségnek egy másik hulláma mint utolsó éves orvostanhallgatót ismét az ifjúság élére dobta. Ekkor is túlbecsülte a közhangulat súlyát — csak jobbágytársai messzire hangzó fájdalmas panaszára és sirámára figyelt. Igazságszerető szívének jóval több alapja volt most a lázongásra, mint Sopronban. Szinte törvényszerű is, hogy a tiltakozó pesti ifjúság vezetői közé került. Ott volt a helye, hiszen minden jobbágyi keserűség mint személyes ügy érintette. Senki sem érezte nála elkötelezőbbnek, elhatárolóbbnak a paraszti származást, szentebbnek az osztólyhűség és osztályfelelősség emberi magatartást és hasznos társadalmi tevékenységet meghatározó parancsát a reformkorban. Az ő száján kétségbevonhatatlan igazságként hangzott el a vallomásos szó: „Sok tudásra van szükségem, hogy ama kunyhó fölé áldást hozzak, hogy anyát, apát örvendeztessek meg, hogy testvérek támasza legyek — hajh pedig testvéreim milliók valának. . . Nem akarok élvezetet, isten, mely testvéreimtül megtagadtatik, nem akarok bőséget, hacsak velek meg nem oszthatom; nem hatalmat, hacsak közlendőt nem." Az ő érdekükben is tiltakozott és harcolt, amikor az észak magyarországi kolerajárvány megdöbbentő méreteiről, s jobbágysággal szembeni földesúri visszaélések tömeges megnyilvánulásáról, a jogos lázadásról Pestre érkező, sokszor felnagyított híreket hallva, továbbá a gyors és megállíthatatlan árdrágulás és nehéz beszerzés miatti pesti elkeseredést látva, nem utolsó sorban pedig a járvány rohamos terjedése elé gátat emelni nem tudó orvostudomány felkészületlenségét tapasztalva, az elégedetlenkedők egyik vezetője lett, és azt követelte a tüntető tömeggel a főváros közegészségügyi biztosától, tanárától: Stáhlv Ignác orvosprofesszortól, oldja fel az egészségügyi zárlatot, engedtesse el a hajóhíd közepét, s járuljon hozzá a vidéki, elsősorban dunántúli tanulók eltávozásához. „Mindez természetes, szabad, bátor lelkületéből folyt" — ahogyan egyik barátja, mindennapos társa feljegyezte róla, s mi hihetünk is szavainak. A szabadság-egyenlőség-testvériség felvilágosodáskori eszményét és jelszavait lelkében dédelgető Vajda, aki mindenféle rabszolgaság ellen felemelte szavát, akinek a lelke egyaránt háborgott a feketék és az indiai páriák elnyomása és jogfosztottsága miatt, aki a nemzeti egység megteremtését az egyenlő jogok mindenkire történő kiterjesztésében; a vallási villongások, a szomorú lélekvásárló harcok eltüntetését a nemzeti vallás megteremtésében, a különféle felekezetek kibékítésében és uniójában, továbbá a be nem vett szekták — így a zsidók — emancipációjában látta, érthetően állt az ifjúság tüntető mozgalma élére. Recsegtek-ropogtak újra a feudalizmus rozsdás eresztékei, újból érzékelhető közelségbe került az eszme, a szent polgárosodás. A feudalizmusnak azonban volt még annyi ereje, hogy agonizálásának idejét megnyújtsa, és leszámoljon az elégedetlenkedő tömegek vezetőivel. Sopronban — ahol Vajda először sejtette meg igazán a polgári átalakulás élet — és társadalomjavító erejének szépségét — csak intézetváltoztatásra kényszerítették. Most a biztos megélhetést nyújtó életpálya széoséges reményét veszítette el — kizárták az egyetemről, ahhoz kötve utolsó szigor<459