Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Vonsik Gyula: Permanens művelődés, korszerű műveltség

és önmagát, aki képes kritikusan értékelni mindazt, ami van, és képes megváltoztatni azt, amit arra ítél. Az ember harmonikus fejlődésének objektív feltételei a társadalom gazdasági és politikai életében rejlenek, amely feltételeket a szocializmus fokozatosan megteremt. Ugyanennek a fejlődésnek a szubjektív feltételei magában az emberben vannak, elsősorban tudati fejlődésében. Az objektív és szubjektív feltételek dialektikus egységben képezik a valóságos fejlődés feltételeit. A műveltség, mint az ember egvik meghatározottsága, éppen ezért tartalmával és terjedelmével egyben feltétele és eredménye is a harmónia alakulásának. A korszerűség természetesen körülírható más aspektusból is. Vizsgálni lehet a műveltség viszonyát a kultúra felhalmozott értékeihez, vagyis azt, hogy az egyén mit birtokol a kultúra értékei közül. Itt is sokféle elvárás fogalmazható meg. Lehet igényként megfogalmazni, hogy mindenből ismerni kell egy keveset, számon lehet kérni az egyetemességre mutató ismeretek kisebb-nagyobb mennyiségét. Lehet ennek fordítottját: a kevésből sokat elvét is követni, de lehet különböző elképzelések alapján sorrendet felállítani a tudományok és művészetek között. Ezek a, megközelítések szembenállnak a marxista felfogással. A korszerűség jegyeit nem lehet a kultúra felhalmozott értékeiből — tudomány, művészet stb. — levezetni, azok csak egyik feltételét szolgálják. Hogy mi kell ebből a felhalmozott értékhalmazból, és milyen sorrendben, az a társadalom építésének feladataitól függ elsősorban. Itt is kettős értelemben kell a szükségleteket értelmezni, korszükséglet és adott gyakorlati szükséglet, amit az adott kor színvonalán kell megoldani. Például a korszerű ismeretanyag mennyiségét és milyenségét csak a konkrét társadalmi feltételektől függően lehet meghatározni. Nem lehet a műveltséget úgy értelmezni, mint az emberiség fejlődése során létrehozott egész kulturális gazdaság elsajátítását a társadalom minden tagja által. A társadalom kultúrájának állománya olyan méretűvé nőtt, hogy az egyes egyén teljes terjedelmében nem képes elsajátítani és élettevékenységében realizálni. Olyan korban élünk, amikor az egyik ember a technikai ismeretekből, a másik a művészetekből, a harmadik a politikai tudnivalókból épít bele műveltségébe többet. A műveltség ezáltal egyéni szint, egyéni jelleget kap. Hogy miből mennyi kerül bele a műveltségbe, látszólag szubjektív mérlegelés eredménye, de csak látszólag, mert az egyénnek, mint a társadalom tagjának tevékenységét alapvetően az érdekek határozzák meg, azok viszont társadalmilag determináltak. Az adott társadalmi formáció termelési technikai alapja, a munka jellege a társadalom szervezeti formái stb. azok a körülmények, amelyek meghatározzák, hogy a természeti és társadalmi törvényszerűségek milyen körét és mélységét kell ismerni a további változtatásokhoz. Azokra az ismeretekre van szükség, ami a természet és társadalom átalakításában való aktív részvételt biztosítja. Ennek elsajátítása, kényszer erejével fogalmazódik meg az ember számára. Mi tehát szembenállunk a műveltség korszerűségének olyan meghatározásával, olyan megközelítésével, amikor azt vizsgálják, hogy a kultúra felhalmozott értékeinek nagy mennyiségéből mennyit kell elsajátítani az egyénnek ahhoz, hogy korszerűen művelt legyen. Az ilyen vizsgálódás tévútra ve<400