Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - SZEMLE

nyozást (az elszáradt réti fű, az avar, téli legeltetést) vizsgálja tüzetesen Szabadfalvi, amit a nyájak vándoroltatásával (a korábbi kutatás főleg ezt tekintette nomadizálásnak) is kapcsolatba hoz. Az eltérő vegetációjú, az ármentesítések előtt sokkalta változatosabb kisebb tájegységek természetes növénytakarójának téli legeltetése, az ezzel kapcsolatos vándorlás, valamint a takarmánytermesztés hiánya, lényeges jellemzője az extenzivitásnak, nomadizmust azonban nem jelent. A továbbiakban — a földművelés és állattenyésztés kapcsolatából, kölcsönös meghatározottságából kiindulva, s a gazdálkodást európai összefüggéseiben szemlélve — arra a következtetésre jut, hogy az állattenyésztés extenzivitása korántsem magyar (vagy keleteurópai) jelenség: Nyugat-Európa bizonyos tájain ugyanúgy megmaradtak különböző, az extenzivitásra jellemző jelenségek, mint a magyar Alföldön. Így a magyar nomadizmus „konzerválódására" sem következtethetünk, s aligha jogosult a XIV—XV. századi állattenyésztésünket intenzívebbnek tekinteni a XVIII—XIX. századinál, s ebből a keleteurópai agrárfejlődés elkanvarodására, az alacsonyabb termelési színvonalra vonni le következtetéseket... E legfontosabb eredmények vázlatos áttekintése is meggyőzhet arról, hogy Szabadfalvi munkája — akár kritikailag, akár egyetértőleg — mindenképpen a problémák továbbgondolására sarkall. Eredményeinek talán nem minden részlete kikristályosodott. (Ö maga is él a saját eredményei korrigálásának jogával, amint az korábbi publikációihoz képest e munkájában megfigyelhető.) A kritikai éllel fogalmazott véleménynek azonban szükségszerű velejárója hogy vitát kavar. A tudomány azonban nagyobb hasznát látja a tévedés lehetőségét magában hordó vitának, mint egy korrekt kompilációnak... Az Alföld — s ezen belül Békés megye — állattenyésztésének leendő kutatója biztos iránytűt kapott ezzel a munkával, s ez külön jelentőséget ad Szabadfalvi összefoglalásának. Ezek után a regionális kutatásnak is „kötelessége", hogy a romantikus színezettel ismertetett szilaj, illetve félszilaj tartásmódok e tájra olyannyira jellemző jelenségeit európai perspektívájában szemlélje. Emellett a meglepő hiányosságokra is figyelmeztetett ez az előzetes szintézis: nincsenek részletes ismereteink a külterjes állattartás építményeiről, nem ismerjük a passzív takarmányozás, illetve a legelőváltó nyaraltatás-teleltetés részletkérdéseit stb. A történeti források tanulmányozása is sokat ígér, de különösen a hagyományanyag sürgős összegyűjtését kell mindenekelőtt vállalnia szakembernek s öntevékeny gyűjtőnek egyaránt. <384