Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - SZEMLE

Az idézett sorok remek példa arra is, miként tudja fegyelmezett mondaniva­lóját a szabad verselés dinamikus ára­mában sodorni. Éppen ezek azok az ér­lékek, amelyek sokkal többé teszik Fila­d.elfi költészetét a kisvárosi irodalom­tanár provinciális értékű próbálkozásá­nál. Néha azonban őt is elfogja a „mo­dern" költőkre jellemző pesszim'zmus­érzet, azonban hisszük, hogy akinek mindig üzennek valamit a „nádtetős ta­nyák szemöldökfái", az csak egy-egy elkeseredett percében vallhatja: mint röptében lelőtt madarak, hullanak a számról a szavak Költészetének tisztelői azt az optimiz­must igenlik munkásságából, amellyel a Vaskohóban c. versét zárja: Mert minket nem foghat le már sem langyos öröm, sem lúgos gyalázat, elszaggatunk minden kötelet, s magunkra öltjük dühösen az eget kék palástnak, s az idő hatalmas pörölyével felaprítja vasérc szívünket, s olvasztókemence poklába zár, s a salaktól, amit eltemet a meddőhányó megtisztít, s mintázhatóan már készek vagyunk okos formába merevedni, s őrizni e világból egy mozdulatot... Sarusi Mihály versei viszonylag gyen­gébb tégladarabkái a kötetnek. A merész hangvétel neki is sajátja, azonban a fel­készültség gyengéi nem bírják művészi­leg is hitelessé tenni, amit vall a világról és önmagáról, s bizony nem ártana ön­magában is tisztáznia, hogy a költészet sem vagabundkorzó, még akkor se, ha korszakonként megvannak a maga va­gányai. Helyenként ugyan egy-egy versé­ben áttűnik a költőiség a prózai felü­leten, azonban mindenképpen érezni, hogy a megfelelő tartalomhoz nem tudta mindig megtalálni a megfelelő formát. Ennek igazolására elég megemlítenünk Csak sírj c. versét, amely nem más, mint rövid sorokba tördelt próza: Nem sírsz / Ez még / Keserűbb / A düh / To­vább / Fojtogat / A sósvíz-ki váltotta nyugalom / Egyszerűbb. Nehezen hihető az az asszociáció is, ami Ó, bár madár lehetnék c. verséhez kapcsolható, hiszen Vietnam hős harcát segítő vágyakozást túl naiv dolog a to­vaszálló madár szimbolikájával érzékel­tetni. Van két-három olyan verse is, amely Villon-reminiszcenciának fogható fel (Hosszú Margó, Misei), de egyik sem emelkedik feljebb a gyenge epigonság szintjénél. Talán a villoni attitűd után­zása szülte Naponta indulok c. versét, amelynek kétségtelenül értéke a szülő­földhöz való hűség, azonban a költői vagánykodás nem azonosítható a vihar­sarki forradalmárok magatartásával, akik a legzordabb történelmi korszakok­ban sem úgy lázadoztak, ahogy Sarusi elképzeli: ha más világ ölelne rabló, útonálló lennék lázadnék minden rend ellen Éppen ezért nem érezzük igaznak a folytatást sem: mert hát bitang vérem az a viharsarki tesz arra, aki csendre nyugalomra, rendre int Sajnálatos, hogy éppen ebben a ver­sében van az egyik legsúlyosabb kép­zavar is: naponta indulok jó karikásommal vadul szertecsördítek és dacosan, büszkén elrepülök a friss vetések fölött Megjelent verseinek legfőbb tanulsá­ga, hogy a modoros póz még nem költé­szet, s neki is előbb meg kell tanulnia biztonságosan járni, nem a költészet va­gabundkorzóján, hanem a poétamester­ség izzadtságos gyalogútján, hogy később majd valóban szárnyalni is tudjon, ne csak akarjon. A kötet legérettebb versei Sass Er­viné. Költészete a tartalom súlya és tö­mörsége ellenére is könnyed, különösen jellemző ez dalszerű, vagy hangulati impressziókat kifejező verseire. (Rög­tönzés, Csillaghajó stb.) Feltűnő, hogy milyen biztonságosan kezeli az ősi nyol­cas formát, megszabadítja a népkölté­szet naiv hangulati hatásától. Ez a szin­te hibátlan költőiség teszi oly nagysze­rűvé itt közölt verseinek egyik remekét, a Mintha álom lenne minden címűt, amelyben elkerülve az epigonság buk­tatóit, Reviczky és Vajda János legjobb <374

Next

/
Oldalképek
Tartalom