Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 2. szám - SZEMLE
első neves helytörténészének, Haan Lajosnak (akinek egyébként halálozási és születési évfordulóira a közeljövőben emlékezünk). Ez a sajnos ma már elég ritkán jelentkező műfaj ilyen komoly munkát igényel. A szerző nem is sajnálta a fáradságot és így híven követte neves elődjének, Haan Lajosnak útmutatását, amelyben az leszögezte, hogy az igazi színvonalas helytörténet „már nem éri be öregek visszaemlékezéseivel, családi hagyományokkal, felszínes és naiv eredetmagyarázatokkal, hanem összefüggő és valós ismeretekre törekszik". SZEKERES BÉLA a város gyáriparának bemutatása során sajátos szerkezetet igyekezett adni munkájának: helyesebben tette volna, ha nem kronologikus sorrendben, hanem esetleg iparáganként követte volna végig a fejlődést. Ha jól csinálják, lehet értelme a már meglevő irodalom újra feldolgozásának, de anynyira nem lehet mellőzni az alapvető forrásanyagot, mint ő tette. Ipari vonatkozásban a kiadott kompasszok, a cégbírósági és bankanyagok átnézése elkerülhetetlen, viszont kizárható ezzel annak a lehetősége, hogy kevésbé jelentős forrásanyagokat is hosszabban idézzünk, mert első kézből éppen az áll rendelkezésünkre. 1971 márciusában ünnepeljük a kiemelkedő parasztvezér, Áchim András születésének 100. évfordulóját. A jubileumi megemlékezést, illetve az erre való figyelemfelkeltést jól szolgálja TIBORI JÁNOS életrajzi tanulmánya. Bár, ha kissé koncentráltabban szerkesztette volna meg munkáját, ezenkívül világosabb, határozottabb képet rajzolt volna Áchim személyéről, ellentmondásos egyéniségéről (jobban szelektálva és mérlegre téve a személye körüli „pletykaanyagot"), még hatékonyabbá, meggyőzőbbé tudta volna tenni az életrajzot. FANCSOVITS GYÖRGY, aki a sorsdöntő 1918—1919. évi forradalmak korszakát tárgyalja, munkájában jó példáját adja annak, hogy mennyire jó, lehet és kell is — még a viszonylag száraz történeti elemzéseknél is — az eleven, jó értelemben vett hétköznapi és éppen ezért színes nyelvet, elbeszélő stílust alkalmazni. Tanulmányában helyesen mutat rá a korszak olyan, szinte egyedülálló történeti mozzanataira, mint a megyei Nemzeti Tanács határozata a földosztásról, vagy az uradalmi cselédek kollektív szerződése. A proletárdiktatúra tárgyalásánál, tekintve, hogy megfelelő forrásanyag áll rendelkezésre, több teret szentelhetett volna a hétköznapok, a helyi néphatalmi szervek mindennapi, éppen ezért nagyfontosságú munkájának bemutatására. MOLNÁR PÁLNÉ és SZEKERES BÉLA meglehetősen leegyszerűsítették feladatuk megoldását. A helyi munkásmozgalom Horthy-korszakbeli tárgyalásánál időrendben haladva ismertetik a magyar munkásmozgalom főbb eseményeit, momentumait és erre a szálra fűzik fel a helyi adatokat, meglehetősen nyers fogalmazásban, tankönyvszerűen. Sok érdekes részfeladatot közölnek, helyenként pontatlanul. (Kérdéses, vajon nem elírás-e az, hogy a MSZMP vezetősége 1932 elején sztrájkot határozott el.) PAPP JÁNOS korábban már megjelent munkájának mondanivalóját öszszegezi a békéscsabai színészet bemutatásánál. Kár, hogy adatait nem támasztja alá jelzetekkel, egyébként is apró részletkérdésekbe menő tanulmánya a kötetből, annak megcsonkítása nélkül, el is maradhatott volna. Ugyanez mondható el TIBORI JÁNOSNAK, az Aurora kört bemutató, s bővebb változatban már ismert munkájáról is, amely az egykorú sajtó dicsérő megnyilatkozásaira való hagyatkozással bizonyos provincializmusnak ad teret, e szűk értelmiségi körre szorítkozó kezdeményezés érdemen felül való értékelésénél. DÉR ENDRE nem hatolt mélyebbre a város képzőművészeti életének elemzésében, megelégedett a körvonalak felvázolásával. Jó összefoglalással adja meg a felszabadulás utáni idők korrekt rajzát G. VASS ISTVÁN tanulmánya, melynek a kötetben feltétlenül helye van. Legfeljebb az a kritikai megjegyzés tehető, hogy mivel aránylag keveset, vagy egyáltalán nem foglalkozik az 1946—1947. évek fontos eseményeivel (amilyen pl. a stabilizáció, az 1947-es választások, stb) a tanulmány címe kissé többet ígér, mint amit nyújt. A könyv tartóoszlopait a szorosan vett gazdaság- és társadalomtörténeti tanulmányok jelentik. Az elmondott bíráló megjegyzések első olvasásra azt az alaptalan benyomást kelthetik, hogy a tanulmánykötet sok kívánnivalót hagy maga után. Azt kell azonban hangsúlyozni, hogy a megjegyzések ellenére a kötet nagy nyeresége <372