Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Sajti Imre: Adatok a felszabadult Orosházi népi rendőrségének történetéhez (1944. október-1945. május)
Voronyin őrnagy, Orosháza első városparancsnoka Még ezen a napon a munkásotthonban összejött baloldali személyek — nagyrészt kommunisták — elosztották egymás között a feladatokat. Szverle Mihály kőművest nevezték ki a rendőrség parancsnokának. Helyettese Székely Gyula lett. 48 főből álló rendőrség megszervezését bízták rájuk. Olyan határozatot hoztak, hogy „rendőr csak katonaviselt munkás, vagy agrárproletár lehet." 5 A rendőrség szervezésére kijelölt vezetők rövid idő alatt eleget tettek a feladatuknak. Segítette őket az 1944. október 14-én hivatalosan is megalakult és azután gyorsan szervezkedő orosházi MKP szervezet, amelynek vezetőségi tagja lett Szverle Mihály is. Az Orosházi Hírek jelentette: „... a felszabadító Vörös Hadsereg bevonulása után már két héttel befejeződött az orosházi községi rendőrség újjászervezési munkálata. Rendőrségünk — mint a járás más községeiben is — október 20-án megkezdte a szolgálatot egyszerű, a rendőri munkára kiképzetlen emberekkel.. ." 6 Az orosházi főjegyző 1944. november 1-én, a felszabadulás után először összehívott tanácsülésnek a következő jelentést tette: „... a községi rendőrséget az elöljáróság felállította. A rendőrség létszáma 44. Ezen létszámból 3 tisztviselő; még pedig egy rendőrbíró, egy parancsnok és egy írnok. A 41 rendőri létszámból három mint tolmács is szerepel. A rendőrség tagjainak szolgálati viszonyát az elöljáróság szolgálati szerződés megkötésével szabályozta. A rendőrség bajtársias és fegyelmezett viselkedését az elöljáróság megfelelő oktatással akarja biztosítani." 7 November 10-én a főjegyző a megyei közigazgatási főnöknek a következő jelentést írta: „A belterületen 48 tagú községi rendőrséget szerveztem, akik éjjel-nappal járőrszolgálatot tartanak s már eddig is sok visszásságot szüntettek, vagy akadályoztak meg." 8 A közbiztonsági állapotok indokolták, hogy 1944. december 1-én a rendőrparancsnok és a főjegyző előterjesztésére a tanácsülés 10 fővel felemelje a rendőrség létszámát. 9 <307