Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 2. szám - Krupa András: Fonó Tótkomlóson és környékén
ritka vendégek a fonóban. A messzi tanyákról a legények lovon jöttek a faluba vagy arra a tanyára, ahol fonót rendeztek. Egy-egy fonóba 20—25, ritkán 30 lány csoportosult. Rokoni, barátnői s mint láttuk, vagyoni kapcsolat alapján jött létre a fonó lánykara. Ahol volt a lányok között felelős (hlavná), ő gyűjtötte maga köré őket, vagy többen beszéltek össze, kik járnak majd ebbe a fonóba: „Hybaj aj ty sen > aj ja by son ta tasla tatan". (Gyere te is ide, én is idemennék.) Aj ja ja pódem. (Én is megyek.) Aj ja pójdem. (Én is megyek). Azután mentek a háziasszonyhoz, s megállapodtak vele, hányan lesznek. A gyülekezés egyénileg történt. A fonóban találkoztak, csak ha barátnők voltak, jöttek el együtt. A fiatal lányt — ha megérett rá — idősebb barátnői hívták maguk közé: „Hybaj uz medzi nás. Mózes uz prist!" (Gyere már közénk. Már jöhetsz!) A szégyenlősebbek később szánták rá magukat, vagy megkérdezték a felelős lányokat: „Prímete ma medzi vás?" (Befogadtok magatok közé?) Azok a fonóbeliektől megkérdezték, befogadják-e (Prímeme ju?), s ha egyetértettek vele, meghívták a kéredzkedőket: Mózes prist medzi nás. (Eljöhetsz közénk.) Az első ízben érkezőnek nem kellett különösebb szertartáson átesnie. Tótkomlóson odament a háziasszonyhoz (k priadkovej mamovky), köszönt és megkérdezte: — Dobry vecer, mamovka, ma prímete? (Jó estét, mama, befogad-e?) — Prímeme, moja diovka, iba sani si! (Befogadunk, lányom, ülj csak le.) Mindenütt először szégyenlősen, idegenül érezve magát, a háziasszony mellé ült le a kemencepadkára, a kijárathoz közel, míg nem illeszkedett be a közösségbe. A lányok hétköznap ún. kimenő (na ponásku, na ponásanie) vagy tiszta hétköznapi ruhát vettek fel: karton (kartínovie), rózsás (ruzavie), babos (dobkavie) kékfestő, szegedi festett (farbiarske, sigedskie), szatén (satínovie) stb. szoknyát (gecele) és kötényt (saty), ingvállat (oplecko) vagy blúzt (leveska), delén (delínovy) stb. kendőt (rucník); vasárnap legtöbbször szövetszoknyában (sövetovie gecele), teljes ünnepi öltözetben 1 4 jöttek el. Mindegyik maga hozta el a színesre festett guzsalyt (praslica), az orsót (vreteno), a bábura formált guzsalyszöszt (kúdeT.) Ez a harmadrendű szöszt, a csepűt, a kócot (klke) tartalmazta. A lányok mindig ezt fonták, s a családban is ennek a fonásával végeztek legelébb. Amikor gerebenezik, fésülik (roztrhávat, cesat, pacesovat) a szöszt, ha a szál vastagabb vége felől fésülik, kapják — az első fésülés után — a csepűt (klke), ha a vékonyabb végével, kapják a leggyengébb szöszt, a végszöszt (koncovke). A csepűből font fonalból szőtték a zsákokat, a ponyvákat, a pokrócokat. A maradékszöszből (koncovke) a férfiak kallantyúztak (drugali) a borjúk nyakára kötelet, lábbéklyókat (pecke, putká) stb. A másodszori fésülésből készült a lepedő (stroche), a hétköznapi durva kéztörlő (uterák), a harmadszoriból, a legfinomabból pedig az asztalterítő (obrus), a pendely (rubác), a dísztörülköző (klinovník). A lány a fonásra szánt szöszt előzőleg behozta a konyhából, a padlásról, s a kemencén vagy a kuckóban (surdik, kuckov) megszárította, megmelegítette, hogy könnyebben lehessen széthúzogatni (roztahúvat) az asztalon. Majd szép formára összegöngyölte (dovena skrutila). A lányok versenyeztek egymással, kié a szebb guzsalyszösz (kúdeT). Ezután kötötte a guzsalyra a rajta levő spárgával. A fonóban csak guzsallyal fontak, a rokka (kolovrat) nagy helyet foglalt <238
