Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Pölöskei Ferenc: Áchim L. András a parlamentben

PÖLÖSKEI FERENC: ACHIM L. ANDRÁS A PARLAMENTBEN Az elmúlt évtizedben, az 1960-as. években történettudományunkban a marxista eszmeiség és tudományos kutatási módszer kiszélesedésének lehet­tünk szemtanúi és részesei, Ezt az egyre általánosabbá váló fő tendenciát a szubjektív momentumok ma már ritkán törik meg, nem tudják tartósan befolyásolni. A negatív elemek leginkább még a progresszió értékelése terén maradtak ránk. A legszélsőségesebb történetírói vélemények, szemléletbeli különbségek kiváltképpen itt tűnnek szembe, hogy csak Károlyi Mihály, Justh Gyula vagy .Tászi Oszkár portréira utaljunk. A polgári történetírás egyes képviselői minden irányzatot, amely a társadalmi haladás irányába mutatott, kommunisztikus jellegűnek minősítettek. Mivel a feudális eredetű és jellegű nagybirtokrendszer a dualista, majd az ellenforradalmi rendszer egyik legfőbb tartóoszlopa volt, az agrárkérdés bolygatóit, a parasztság föld­osztást sürgető demokratikus törekvéseit, így az Áchim-mozgalmat, különös megkülönböztetéssel ítélte el. A dogmatikus történetszemlélet ezzel szemben mindent, s mindenkit elvetett, jobboldalinak, reakciósnak nyilvánított, ami s aki hamisan szik történelemszemléletébe nem fért bele. Fekete-fehér tör­téneti tablóján a polgári demokratikus forradalom irányába mutató törekvé­seket a sötét mezőkbe helyezett. Áchim András történeti alakjára a narod­nyik, anarchista, Béccsel paktáló és hasonló címkéket aggatta, anélkül, hogy életútját az alkotó marxizmus fényében, tudományos történeti módszerrel vizsgálta volna. 1 Értjük, tudjuk a polgári történetírás elfogultságát, de vajon mivel magya­rázható az a feltűnően erős, éles kontraszt, ami marxista történettudomá­nyunk már jelzett utóbbi nagy fellendülése és különösképpen a demokratikus parasztmozgalmak kutatása, értékelése között mindmáig oly feltűnő? Pusztán az Áchim-féle parasztpárt valóságosan meglevő belső ellentmondásaival alig­ha, hiszen valamennyi politikai irányzat belső ellentmondásai harcában tisz­tul, fejlődik vagy visszaesik. A választ Achim időnkénti bizonytalan szövet­ségkeresési, pontosabban támaszkeresési orientációiból sem kaphatjuk, hi­szen — amint erre a továbbiak során még kitérünk —, 1903 körül ő tette az első jelentős kísérletet a korszakban a progresszió összefogására. Megelőzte ebben a magyarországi szociáldemokrata párt, a Justh Gyula, majd Károlyi Mihály ve ette függetlenségi párt, s a polgári radikálisok 1911-től kezdve kialakuló s_>jvétségét. A kontraszt, ezért részben abból adódik, hogy az utóbbi <153

Next

/
Oldalképek
Tartalom