Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)
1970 / 1. szám - Dr. Krupa András: Negyedi káposztatermesztők Csanádalbertin és Nagybánhegyesen
Szállítás, értékesítés A negyedi káposzta fogyasztópiaca majdnem az egész Csehszlovákia volt. A közeli városok: Pozsony, Nyitra, Trencsén, Pöstyén, valamint a morva területek, Brünn, sőt még Prága is. A káposzta jelentős részét nagykereskedők vásárolták fel, akik a gyors továbbítás érdekében vasúti teherkocsikat biztosítottak. Minden termelőnek előre kellett bejelentenie, hány vagonra tart igényt, s ennek megfelelően elégítették ki. Általában a gazdák egy-egy vagont kötöttek le, de ketten is bérelhettek egyet. Ha megérkezett, azonnal rakodni kellett, akármilyen időjárás, bármennyire zuhogó eső vagy nagy sár volt is. A nagykereskedők kemény feltételekhez kötötték a szállítást: csak szép fehérre tisztított kivágott fejeket vettek át. (A helyi káposztafeldolgozó üzem elfogadta a kevésbé letisztított káposztát is.) Noha a földről közvetlenül a vagonokba vitték a rakományt, ugyancsak igyekezni kellett, mert négy órára befejezték a mérést, s utána már nem volt átvétel. Ezért legtöbbször kölcsönösen kocsisegíccséget kértek egymástól, s így rendszerint a vagont idejében meg tudták rakni. A szállítás időszakában naponta 20 káposztával teli vagont is elindítottak a negyedi állomásról. A vagonbarakás műveletét is két ember végezte: egyikük kocsiról a vagonba levőnek továbbította, aki a káposztafejekből falszerűen gondosan nagy kockákat képezett ki a vagonnak mind a két felén, nehogy a hosszú szállítás időszakában összetörjenek. Korábban, amíg nem épült meg a helyi vasút, a vicinális, elsősorban az I. világháború végéig, hajón szállították Komáromig a Vágón, onnan a Dunán Esztergomba, Vácra, Pestre. Az egyik hajó fedett volt, mint a „Nőé. bárkája", a mási/c derégle. Emez nem volt lefedve, csak hátul volt kormányosfülkéje, bódéja, ahol megmelegedtek, ha megmacskásodtak a tagjaik. Visszafelé a Dunán gőzhajó, slep húzta felfelé a hajókat, Komáromtól pedig két ló. A lovak a parton haladtak, s a dereglyéhez erősített kötéllel vontatták a hajót. A folyó sodra gyorsan vitte lefele a hajókat, de felfelé rendkívül lassú volt az útjuk. A Negyedtől 4 km-nyire levő Szimőtől egy nap kellett, míg felvontatták. Nem csoda, hogy mihelyst elkészült a vasúti pálya, a hajók „úgy eltűntek, mint a kámfor." 2 2 A káposztát 1939. óta a helyi savanyítóüzemben is értékesíthették. Itt eleinte kézihajtású, majd villanymotoros káposztaszelő géppel felszeletelték, majd nagy ötágú vellákkal az 1—15 vagonos hordókádakba hányták, ahol legalább tizenöt—húsz ember gyúrta faklumpákban (fapapucs, Baranya megyéből vásárolták). Mindig lábbal gyúrták. Utána nagy terméskövekkel, melyek a Vág szabályozásából megmaradtak, nyomatták le. A káposzta állandóan lében állt. Az üzem ma is működik, évi termelése 300 vagon savanyított káposzta. Aki káposztát termesztett, annak volt kocsija is. Legtöbbnyire tehát vándorárusként már mindszentek hetében maga árusította faluról falura. így drágábban tudták eladni, mert azokban a magyar, szlovák községekben, amelyekben nem termesztették, megadták az árát. Ha nem sikerült pénzért eladni, gabonáért cserélték el, mivel a negyediek alig termeltek búzát, 73
