Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Krupa András: Adalékok három nemzedék női népviseletének változásairól a XX. században Tótkomlós környékén

s amelyek a nemzedékváltásoknál, de az egyes nemzedékeken belül is, pompásan megragadhatók. A folyamat vizsgálatának „első nemzedékébe" azokat soroltuk (mind a „három nemzedéknél" kissé önkényesen, ezért tesszük idézőjelbe), akik a századfordulón cseperedtek nagylánnyá vagy váltak menyecskévé, s ma 90—100 évesek, ha megéiték ezt a tisztes kort. A „második nemzedéket" — a 20. század első Rét évtizedében uralkodó hordozói a népviseletnek — a mai 70—80. évesek, a „harmadik nemzedéket" 50—60 évesek képezik, de köztük találunk fiatalabbakat is. Ök voltat azok, akik a húszas-harmincas években a szekrények, a kasznik fiókjainak mélyére rakták a szépen ringó széles szoknyákat, a fehér csipkés ingvállakat, s kezdik hordani a kor divatját utánozó, kissé suta „modern" ruhákat. A hagyományos komlósi és környéki viselet rendkívül drága volt, mégis minden iány beszerezte valamennyi ruhakellékét, legfeljebb egyes darabjaiból kevesebbet adtak neki a szülők, vagy vett magának. Amíg élt ez a viseletforma, a szolgálólány is — még a húszas évek végén is — megvette béréből pl. a drága selyem fejkendőt. Drága viselet volt, de a lány egész életére szólt, s a kelengyével együtt kapta a szokást pontosan kielégítő ruházatot. Bár változott a népviseleti divat — látni fogjuk —, a szülők kötelessége volt, hogy lányukat a férjhezmenetelkor azokkal a legszükségesebb holmikkal elássák, amelyek a hagyomány szerint megillették őt. Ez a szemlélet a 19. századihoz

2 képest századunkban csak alig-alig engedett a szigorúságából. Tótkomlóson a múlt század végén Gajdács Pál

3 (az akkori népviseletre vonatkozóan „ősforrásunk"; a mai adatközlők szinkronban vannak vele) szerint a csizma (c.'zma) helyett a bársony vagy evelasztin cipő hódított; a környék idézett falvaiban, s minden bizonnyal a hagyományt jobban őrző komlósi menyecskék azonban télen még csizmában járnak, és mindazok a középkorú asszonyok, öregasszonyok, akik férjhezmenetelükkor a kelengye részeként csizmát kaptak. A századfordulón az asszonyok kifényesített fekete „roggyoscsizmában" (rodoske) jártak, még a templomba is, s az idős asszonyok a század elején halálukig megőrizték a csizmaviselés hajdani szokását. A 20. században a lányok és az asszonyok már csak cipőt húztak fel. A hosszúszárú, oldalt gombos fekete vagy barna cipő (cipele na gömbieké, cipele na sáriiké) járta, mely hat-nyolc sűrű gombbal gombclódott. Ekkor feltűntek a félcipők is, a húszas-harmincas években pedig minden nagylány csak ezekben járt. Színük különböző (leginkább: fekete, barna, drapp), bálba főként fehérvászon félcipőben mentek, amelyet ún. cinkvájs-szál fehérítettek. Nyáron mind a „három nemzedék" papucsban (papuce) is járt. A lányok és a menyecskék a „harmadik nemzedék" idején világosszínű (rózsaszínű, drapp stb.) virágos, hímzett vagy lakkpapucsot vettek fel, az idősebb asszonyok fekete bársony-, boksz- vagy lakkpapucsot. A komlósi papucs a lábfejen párhuzamosan három keskeny fodros szalaggal volt díszítve. A 20-as évek végén a bojtos brokát szegedi papucsot is kedvelték és megvásárolták. Eleinte fekete harisnyát húztak, a nagylányok is, de a század elején divatba jöttek a kötött színes, mintás harisnyák (mintavie Strimfle), nagyon szerették az ún. gombos harisnyát (gombíckavie) vagy a csimbókos harisnyát (strimfle na cecíke): a négyzetes mintára kötött harisnyán a négyzet közepén vagy csúcsán volt elhelyezve a szintén kötött gomb, ill. a „csecs" (cecík). Ünnepnapon leginkább fehér mintás vagy sima harisnyában, hétköznap a maguk választotta színűben (piros, sárga, kék stb.) jártak a lányok és a menyecskék. A húszas évekre — elsősorban ünnepeken — teret hódít a többféle színű selyemharisnya (hodvábne Strimfle), hétköznap csak akkor került lábra, ha elhasználódott, egyébként flórharisnyát, télen pedig vastag bolyhos harisnyát húztak fel. Az idősebb asszonyokhoz a szokásnak megfelelően fekete flór vagy selyemharisnya illett. A szoknya bokáig ért mind az „első", mind a „második nemzedéknél", csak a 20-as évek végén rövidül meg az alsó lábszár közepéig. Legelőször az alsópendelyt vették fel magukra (rubác). Ez háziszőttes volt. Eredetileg kenderből szőtték, de századfordulóra már pamutból, sőt a jobbmódúak finomabb kelméből is varrták. A század elején még gyakori a durva, kemény, kenderből szőtt alsópendely (§enie rubáce) viselete, mely nem egyszer felsértette, kidörzsölte az asszony bőrét. Egyik adatközlőnk férjhezmenetelekor 10—10 kendervászon alsópendelyt és ingvállat (senie oplecko) vitt magával és ugyancsak kendervászon lepedőket, ágyterítőt, ab486