Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - Dr. Tábori György: A Békés és Csanád megyei szlovák festőasszonyok

A festést és a rajzolást a ház asszonyai, lányai végezték. A fiatalok az idősebbektől tanulták, de mára a fiatalok teljesen elhagyják. Rendesen két- vagy három ujjal rajzolják a motívumot a fal egész hosszában és általában 40—60 cm szélességben. Ujjaik végén a bőr, mire befejezik a munkát, a falhoz való erős dörzsöléstől, erősen megkopik prsty sa zoderu a premoknu. Sokszor a vér is kiserken, mert a mész erősen marja kezüket. Először a virág közepét, majd a szirmok körvonalait rajzolják meg vypíse. Utána azok belső árnyékolását végzik el zaplní. Ha megvan rajzolva a virág, következik a hullámos inda, a levelek, a kunkorodó kacsok és a többi már eléggé mellékes elem megrajzolása. Az egész lábazati festésnek két sajátossága van, az egyik: a falfelületen a kompozíciók változatlanul követik egymást, a másik: a kompozíciók között mindig ott látni az azokat elválasztó, alulról felfelé növő, stilizált rozmaringág ábrázolását. Általában az; alföldi szlovákság kertjében is mindig megtalálható volt a rozmaring és azt díszítőművészetükben, mint annak egyik elemét mindig alkalmazták. Az előzőekben említett községekben a fal lábazatának ez a díszítő módja bár látszatra egységes, mégis megformálásában stílusbeli különbség van a tótkomlósi és a pitvarosi, csanádalberti között. A tótkomlósi lábazati festés megegyezik abban, hogy motívumai igen nagy többségükben növényi jellegűek, de azon belül több típus különböztethető meg. A típusokat nem lehetséges kormeghatározásban bemutatni, mert a legkezdetlegesebb típus a mai napig is megtalálható a fejlettebbek mellett. A bonyolult keveredés ellenére megállapítható, hogy az első típusban még megtalálható az ősibb, a geometrikus elem is. Ezt a geometrikus elemet a motívumok elválasztóiként alkalmazzák (3—4. kép). Ez a geometrikus elem valószínűleg a XIX—XX. század fordulóján a Békés megyei szlovákságnál még használatban volt szuszék skrina díszítésének valószínű hagyatéka. De mivel a fal anyaga jobban megengedi a körös, íves, hullámos és kunkorodó díszítési eljárást, a geometrikus elemek lassan elfogynak, elkopnak. Ennél a típusnál a növényi ábrázolások még annyira stilizáltak, annyira jellegtelenek, hogy nem lehetséges a virágok név szerinti megkülönböztetése (5—6. kép). A virágok és levelek a legtöbb esetben nem kiegészítő részei egymásnak, hanem teljesen függetlenül, valószínűtlenül szerepelnek. E típuscsoport a maga egészében kissé nehézkes és merev, de a legklasszikusabban mutatja a délkelet-alföldi szlovákság ilyen technikájú díszítőművészetét. Ma már ilyet nem látni, az újabb típusok sokkal könnyebb vonalvezetésűek. A második típusba azok sorolhatók, amelyekből teljesen elmarad a geometrikus elem. A virágok ábrázolása kiforrottabb és minden esetben az inda végén ülnek. Így a virágok és az inda már egy teljes egységet alkotó formamegoldást képeznek. Az ismétlődő motívumokat elválasztó rozmaringág többé-kevésbé kecsesen, ívesen hajlik és jobban beilleszkedik az egész képbe, azt nem bontja, nem tagolja olyan élesen. A harmadik típusba azok sorolhatók, amelyek fríz-szerűen hatnak. Nincsen bennük elhatároló rozmaringág, hanem az egész lábazaton elhúzódó hullámos inda fut végig és*azon ülnek a virágok, levelek, kunkorodó kacsok. Egyes esetekben a virágszirmok vagy az inda erőteljesebb árnyékolása jól kihangsúlyozza az egész kompozíciót a fal síkjában. A teljes képnek a szem440