Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - KIÁLLÍTÁS - Csoór István. Az ezerholdas csend...

S az inas tudatában helyet szorító nevek: Jankai Tibor, Vasas Mihály, Sas Árpád ... Búzapiac tér ... Műhely ... Emberek, akik nyitogatták a szemét és tágították képzeletét. . . Vasas Mihály is sűrűn varratta fel a leszakadt gombokat. Stoppoltatta a nadrág szövetét, s míg a gúnyára várt, beszéli, kacagott és vele kacagott a mester, az inas és a tér. — Minden hajnalban felver a kokas ... A saját kokasom .. . Ügy kukorékol, mint akinek a szemét akarják venni. Minden este ládába zárom, fedeles ládába . . . Azóta hallgat és csak akkor kukorékol, ha kiengedem ... S az inasban lassan tetőzött a színek önálló élete. . . Az utca Az inas az Arany János utcában lakott. Onnan indult a műhelybe és oda tért vissza. A téglával kirakott járdán kocogott végig és számolta a házakat. Hatvannyolc nád- és cseréptetős épület volt a soron. Deszkakerítéssel, sár- és tégla tűzfallal, vas kilincsekkel és fa kallantyúkkal. Sima meszelésekkel és ragyás vakolásokkal. Köszönt mindenkinek, hiszen mindegyik ház lakóját ismerte. Liszka néni élénk kék színnel szokta a ház elejét elhúzni. Mari néni pedig mindig budai földdel meszelt és a tornácot piktorral csináltatta. A srácok kiszuperált teniszlabdával fociztak az utcán. A kislibák napestig csipegették a sarjadó zöldet és az udvarokról kiterelt kacsák pedig vígan fecserészlek az árkok aljában megrekedt vízben. A kotlók fél téglára és lábukra kötött madzaggal bajlódtak és hívó szóval hívták a szétszéledt csibéket. Csőrükkel kopogtatták a rongypokrócra kiszórt aljbúzát és tengeridarát. A házak előtt lócák és az utca mindkét oldalán fák. Eper- és nyárfák. Bolt és kocsma. A kocsmában a nagyapa a többi nagyapával, sógorral, komával, szomszéddal és messziről jött idegennel. Kisfröccs, nagyfröccs stucniban és a féldeci fütyölőben. A konyhában a nagymama. Galuskát szaggat cseréptálból. Brindzás tésztát készít vacsorára. A berakott tűzhely mellől szól a ceruzacsonkkal bíbelődő gyereknek. — Palikám, szaladj csak nagyapádért... Be ne rúgjon ... Az asztalon kékfedelű irka és ceruza. Vonalak együvé és külön tartozó vonalak Lombos fát, magános lovat és macskaköves teret mutatnak Siet a gyerek a házak sötétben elbújó árnyékában. A harmadik háznál két tégla púposodik ki a járdából, a negyediknél folyóka vezet az árokba és viszi a téli havak levét, a hatodiknál kani szeg áll ki a kerítés culápjából, a tizsdiknél púp nőtt ki a fa hátából, a huszadiknál és mindegyiknél van valami, ami magára húzza a vizsgálódó tekintetet. Sötét az utca. Csak a petrós lámpák mérik a fényt és adagolják keskeny szeletekben a lehúzott firhangok mellett. Fények és színek. Sötétek és világosak. Áll a gyerek és úgy nézi a gyökeret vert estet, mint ahogy Vasas Mihály szokta. Szűkített nyílással. Mindent. Az Arany utca hatvannyolc házának, simára koszolt járdájának, a fák árnyékainak, a születő és elhaló fényeinek pillanatról pillanatra változó- növő-zsugorodó meghökkentően szép alakjait. . . A tanya Esztendő esztendő után, ősz ősz után. Sok ősz megrázta már a fákat és szórta le róluk a levelet, amit magával vitt a város felől igyekvő szél, a röghöz ragadtakat pedig magához ölelte a föld. A Tanyáét is, ahol az alkotó kéz friss hajtásokat dugott a megforgatott talajba. Kőre követ rakott és kialakította a maga világát, ahol a csend beszél a csendnek, fa a fának, virág a virágnak, hulló eső a csepegőnek és a felszáló köd a fűszálakba kapaszkodó ködnek. 272