Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)
1970 / 2. szám - Szilágyi Miklós: Hagyomány és közösség
dési szempontból kedvező pontjain kialakult országos hatókörű vásárhelyek között Gyula egysorban említhető Szatmárral, Nagykárollyal, Nagyváraddal. Araddal, Temesvárral, azokkal a városokkal, melyek nem mezővárosi fejlődésűek, hanem a síkterület és a hegyvidék gazdasági kapcsolatából adódó forgalmi funkciók révén fejlődtek várossá. A gyulai vásár a Tiszántúl (is Erdély lakosságának szükségszerű, természetes és rendszeres találkozási helye volt, s mivel a vásár és a város fogalma gyakorlatilag úgyis egyet jelentett, Gyula mint város automatikusan besorolódott messze környék lakosságának tudatában az ugyanilyen jelentőségű vásárokkal rendelkező városok közé. A városi hagyományok tehát ebben a vonatkozásban is tudat" természetűek: találkozván távoli vidékekről a vásárra érkező, egymással itt érintkező emberekkel, öntudatosan, magatartását és életmódját is meghatározóan vette tudomásul a város társadalma azt, ami a gyulai vásárok vonzáskörében magától értetődő realitás volt. hogy tudniillik többmegyényi terület lakosságának Gyula egyet jelentett a várossal. A „tudomásui-vétel" persze nem fogható fel valamiféle passzív, a szükségszerű forgalmi funkciókat csupán vállaló viszonynak. A város paraszti társadalma tudatosan törekedett arra, hogy forgalmi szerepét biztosítsa, s ez a város települési szerkezetében is tükröződik. A belváros forgalmi funkciójáról már szóltunk. Hozzá kell azonban tenni az elmondottakhoz: nemcsak a korcsmák, vendégfogadók, boltok sűrűsödtek a belvárosban, hanem a hetipiacoknak is itt volt a helye. Szervesen kapcsolódott a belvároshoz (a piactérhez is) a vásártér (főközlekedési út kapcsolta össze vele). Emellett a Németvárossal, a Nagymagyarváro^sal és a Kisoláhvárossal érintkezett közvetlenül a vásártér, vagyis beékelődött a városba, s nem a városfejlődés előrehaladott korszakában került ilyen helyzetbe, hanem r-'ieve úgy települt a lakosság, hogy a közlekedési utak találkozásában, a vízi szállítást biztosító Körös-partján térséges helyet hagyott. Ennek ellenére városszéü helyzetben volt a vásár: egy irányban nyitott maradt a tér, hogy a nagy szabad területet igénylő állatvásár közvetlen kapcsolatban maradjon a belső vásártérrel. Számtalan tény bizonyítja, hogy a falusias települési egységeket végsősoron a vásárok szervezték várossá. És nem csupán azáltal, ami a vásárhelyek fejlődésének természetes velejárója, hogy t. i. az ipar is perspektívát kapott. (A céhes ipar fejlődés mértéke a Gyulánál sokkalta jelentősebb városokét ie meghaladta. 1 1 A vásárok kínálta lehetőségek hatására a zsellérek és talán a jobbágy-parasztok is a kiemelkedés reális perspektívájának látták az iparosodást, nem kellett szükségszerűen beilleszkedniük a hagyományos agrárstruktúra kínálta mind szűkösebb keretbe. Ennél sokkal jellemzőbb, ahogyan minden társadalmi réteg egységen — konjunkturális, esetleg egzisztenciális okokból — a vásárok „kiszolgálójául" szegődött. Egész utcasorok hatalmas ólakkal, istállókkal épültek, hogy a vásárra hajtott állatoknak időszakos szállást nyújthassanak. Az állatok vásár előtti, vásár alatti ellátásának megszervezését félig önállósult foglalkozású étető vállalta, jellegzetes foglalkozássá fejlődött a lábon értékesített félvad falkák terelésének korántsem kockázatmentes munkája (hajcsár). A vásáros sokadalom ellátására speciális mellékfoglalkozások is kialakultak, mint pl. a kenyér250
