Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 2. szám - Dr. Sajti Imre: Rendfenntartó erők a felszabadult Békés megyében

rnncsnokainak a nevét is tartalmazta. Ebben az időben 252 politikai letar­tóztatottat tartottak nyilván. 5 3 Az alispán a Belügyminisztérium fenti intézkedései miatt nem adott ki utasítást a rendőrség egységes megszervezésére. Az Ideiglenes Nemzeti Kor­mány 1945. májusi rendeletei a csendőrség feloszlatásáról és az államrend­őrség megszervezéséről, valamint az ezek végrehajtására 1945 júniusában megjelent belügyminiszteri rendeletek megteremtették az alapját az egysé­ges, új, demokratikus rendőrség létrehozásának. A rendelkezések szerve­zési elveinek figyelembevételével az öntevékenyen, helyileg megalakított rendfenntartó erők centrális irányítású, demokratikus rendőrséggé alakul­hattak át. 5 4 *** Huszonöt év telt el hazánk felszabadítása óta. A kirabolt, lerombolt or­szágból emberi összefogással, a Szovjetunió segítségével és a Kommunista Párt vezetésével újat teremtettünk. Jogos büszkeséggel jelenthetjük ki, hogy a rendőrségünk munkája a 25 éves fejlődésünk alatt jól segítette a dolgozó népünk harcát. Közbiztonságunk ma szilárd, jól képzett rendőri állomány korszerű eszközökkel őrködik hazánk rendjére. Sokan vannak még ma is sorainkban, akik kezdettől fogva aktív részt­vevői voltak ennek a hősi harcnak. Az akkori nehéz időben súlyos nélkülö­zések közepette, szakismeret nélkül vállalták a nehéz rendőri munkát. A szakismeretük hiányát pótolta az ellenség iránti gyűlölet, az optimizmus és a hazáért érzett felelősség. A rendőrségünk hőskorában tevékenykedő elv­társak most megelégedéssel könyvelhetik el, hogy nem küzdöttek hiába. Ha az idő el is járt felettük, lelkesedésük, kötelességtudatuk nem kopott el, s ez szolgáljon példaként az ifjabb rendőreinknek. DR SAJTI IMRE 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom