Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Fülöp Károly: Emlékeim Sinka István pályakezdéséről

Mégegyszer ismétlem: Sinka nevét ekkor hallottam először, pedig a Magyar Föld című hetilap pályázatán már díjat is nyert verseivel s 1932-ben verseken kívül novellái is jelentek meg Zsilinszky Endre Szabadság című hetilapjában, melynek szerkesztői munkáját akkor Féja Géza, a kitűnő író és esztéta végezte. Én 1927-től kezdve a Szeghalomvidéki Hírlapot szerkesztettem két kollégám támogatásával. Az említett hetilapokkal azinban nem lévén cserevíszonyban, sem Sinka verseit, sem Féja írásait nem olvashattam, melyekben pedig már 1932 nyarán felhívta a figyelmet erre az új népi költőre. Gönczy Béla rövidesen eleget is tett igazgatóm kérésének s egy egész csomó verset hozott neki, melyeket vékony gépíró-papírra ő maga gépelt le Sinka kéziratából. Ügy emlékszem volt ott száz vers is. A versek igen megnyerték Nagy Miklós tetszését s néhány nap múlva átadta azokat nekem azzal, hogy mondjak róluk komoly és szigorú kritikát. Ha ugyanis én is jóknak ítélem azokat, akkor a legjobbakat az iskola kiadja egy kötetben. Azonnal belemélyedtem a versek olvasásába s töprengve latolgattam adandó válaszomat. A Nyugat nagy nemzedékének formailag is lenyűgöző tökéletességű líráján nőttem fel. Még élt Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, s írták érett remekeiket. Eleinte hát tagadhatatlan idegenkedéssel olvastam az ismeretlen költő szabad versekbe öltöztetett, sehol sem népies hangú alkotásait. Választékos, szárnyaló lendületű nyelvén erősen érzett olvasmányainak hatása, mely miatt nem tudta megmutatni reálisan paraszti egyéniségét. De minden sorából tehetség sugárzását éreztem, s bíztam abban, hogy hamarosan magára fog találni, s népi költőink egyik legkiválóbbja lesz. Nagy Miklósnak tehát kedvező választ adtam s kiadásra ajánlottam a versek legjobbjait, vállalva a válogatás munkáját is. Akkoriban a nyári vakáció egy részét Erdélyben töltöttem édesanyámnál. Elhatároztam tehát, hogy magam megnyugtatására elviszek néhányat a legjobbnak érzett Sinka versek közül s megmutatom azokat Aprily Lajosnak és Reményik Sándornak is. Átolvasva a verseket, mindketten majdnem ugyanúgy vélekedtek, mint én. így aztán hazatérésem után haladéktalanul nekifogtam a nagy anyag erős szelektálásának. Hogy ez nem volt könnyű dolog, talán fölösleges hangsúlyoznom. Arról nem lehetett szó, hogy testes, esetleg száznál is több verset tartalmazó kötetet adjunk ki. Az akkoriban világszerte dúló gazdasági válság erősen éreztette hatását a minden állami támogatás nélkül szűkölködő Péter András alapítvány gazdasági körülményeiben is. Ezek a körülmények csak kisebb terjedelmű kötet kiadását tették lehetővé. Mikor az én munkám már folyt, igazgatónk izent Vésztőre Sinkának, hogy jöjjön át a kiadás megbeszélésére. A költő épp ebédidőben érkezett Szeghalomra, s mi sem természetesebb, mint az, hogy Nagy Miklósék szíves vendégszeretettel ültették asztalukhoz a szegényes, kopott ruhába öltözött, elfogódott, szinte félszegen viselkedő embert. Beleegyezett kötete kiadásába, rám bízta a válogatást, Nagy Miklósra az anyagi ügyek intézését. Igazgatónk elhatározását tanáraival is közölte. A jelenleg a gyulai Megyei Levéltárban levő tanártestületi jegyzőkönyv 52. száma szerint: „Igazgató bejelenti, hogy felhívták figyelmét Sinka Istvánra, aki négy elemi osztályos végzettségű szegényparaszt és nagyon szép verseket írogat. A versek Fülöp Károly szakvéleménye szerint is feltétlenül megérdemlik a pártfogást. Meg kellene menteni, ha lehet Sinkát az elkallódástól, mert ezzel esetleg a magyar kultúrának is nagy értékű szolgálatot teszünk, de a mi iskolánk kultúrhivatását is gyakoroljuk. A tanártestület elhatározta Sinka költeményeinek kiadását és a felmerülő kiadásokat a Segélyegylettől kölcsönveszi." A kötetet Tevan Andor békéscsabai nyomdája nyomta, akihez igazgatónkat régi barátság szálai fűzték. Érdeklődésére az 500 pédány kinyomására elég kedvező ajánlatot tett, hiszen ő is szívesen pártolta a kezdő tehetségeket. A kötet borítólapját a nyomda grafikusa Gáborjáni Szabó debreceni művész készítette, emlékezetem szerint minden ellenszolgáltatás kívánása nélkül. Az előzetes munkálatok bevégzése után igazgatóm és közöttem szóba került az is, hogy valakivel egy elmélyedőbb előszót kellene íratni, t. i. én csak rövid ajánlást írtam a kötet élére. Sok név került szóba — köztük Szabó Dezsőé is —, de végül, Féja Géza felkérése mellett döntöttem, nemcsak kitűnő esztétikai tanulmányaira, hanem Viharsarok című Sárréttel is foglalkozó szociográfiai könyvére gondolva. 156