Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Takács László: József Attila emléke Békés megyében
ISMERETTERJESZTÉS JÓZSEF ATTILA EMLÉKE BÉKÉS MEGYÉBEN Az utóbbi időkben egyre kiélezettebb viták tárgyát képezi, nemcsak irodalmi körökben, hanem az oktatás-nevelés-népművelés széles társadalmi köztudatában a szocialista szemléletű művészi örökség hagyományápolásának problematikája. Általában költői jubileumok vetik fel a kérdést, s ez már eleve aggasztó jelenség — mintha elődeink életútjának jelentékeny utóhatása csak születések, elhalálozási évfordulók, életrajzi dátumok puszta függvénye lenne. 1 Elsősorban irodalomtörténészeink felelősségére figyelmeztet ez a jelenség, akik több mint két évtizeddel a felszabadulás után sem tisztázták még megnyugtató módon a magyar irodalomtörténet horizontális-hatású reprezentánsainak még a maguk korában betöltött szerepét sem. (Mentségükre legyen mondva, hogy az 50-es évek közepéig a reális értékelést vulgáris, dogmatikus irodalompolitikai aktualizálás nehezítette, vagy tette teljesen lehetetlenné.) A jelenlegi körülmények között mégis azt várnánk, hogy ez a tevékenység megtervezettebb, összehangoltabb, s a gyakorlatban is jobban felhasználható legyen. Csak így érhetnénk el, hogy a világnézetileg és esztétikailag egyaránt megnyugtatóan tisztázott és értékelt tényanyag a jelen szolgálatába álljon. A kérdés összefüggő vizsgálata helyett ebből az aspektusból kiindulva mondanivalónk lényegét a magyar proletárköltészet világirodalmi mércével mérhető alkotó egyéniségére, József Attilára korlátozzuk. Nemcsak azért, mert művészetének eszmeisége és korszerűsége olyan érvényét tartó esztétikai valóság-érték, amely aktualitását klasszikus értelemben is megtartja, hanem azért is, mert a mi korunk tiszteletét kiváltó okok közé tartozik annak hangsúlyozása, hogy eszméi, költészete a magyar történelem legválságosabb időszakában is előre mutatott. A „proletár utókor" felé, amely hite szerint majd rendet teremt a társadalom „kinti" valóságában, s az emberek ösztöneiben, „odabenn". A költő egyik 1929-ben írt önvallomásából idézünk: „... nyűgös és alázatos kisbérese vagyok az eljövendő tisztultabb társadalmi berendezésnek, mert az igazság fölismeréséhez idő és elmélyedés kell, és ma az emberélet kevés a napi gondok elsorolására is. Az élet tartalmát meghosszabbítani nem áll módunkban, tehát a napi gondok sokaságát kell megritkítani, hogy a művészetnek és az igazság megismerésének életértelmű örömét mindenki magába szíhassa, mint a levegőt." 2 Egész irodalmi munkássága annak bizonyítéka, hogy a legválságosabb történelmi szituációkban is hitt abban a „tudatos jövőben", amelyben mi élünk. A „héttoronyba bezárt" költő szelleme immár évtizedek óta közöttünk él, de mit tett az utókor annak érdekében, hogy emléke fennmaradjon? Tanulságos ilyen szempontból egy jubileumi alkalomhoz kötött megyei művelődésstatisztikai vizsgálat közre adása. A költő halálának 30. évfordulóján Békés megye valamennyi közigazgatási egységéhez kérdőívek segítségével, azzal a kéréssel fordultunk, hogy az 1965—1967 közötti időszak József Attilára vonatkozó hagyományápolásáról szolgáltassanak adatokat.-" 1 Megyei vonatkozásban az tette indokolttá e módszer alkalmazását, hogy a gyermek és ifjú József Attilának vannak Békés megyei kapcsolatai. Köztudomású, hogy a költő ap82
