Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - SZEMLE

nekigyürkőzés, a bizonyítás feszhatárát nem a befeléfordultság, a perspektíva nélküli egyoldalúság, a parlagiság, hanem az ihlető szülőföld és az elnyomottak, a szobb, jobb holnapért küzdők; a szülőföld és az igazi haza; a szülőföld és a humanista nagyvilág — „a nagy mélység és a nagy magasság" izzó hőfokú szintézise húzza meg, és formálja az író hitvallásává. A tájról csodálatos derűvel és olyan vonzó bájjal tud szólni, hogy még a legegyszerűbb mondatának is leírhatatlan a varázsa. Elolvastán mindjárt azonosulunk vele, azonnyomban mienknek, sajátunknak érezzük, mintha szépségében alakultunk volna azzá, mivé lettünk. Csak az írhat így a szülőföldjéről, aki egy vele. Ezért olvad össze írógépének muzsikája „a nyári lomb muzsikájával", ezért ugrottak fel hozzá a csirkék, „s rásandítottak az írógépre, s tollászkodtak, bizseréltek." Ezért írhatja joggal, hogy „ . . . itthon vagyok én, itthon. Bármi is történik velem, a nagyvilágban, az itthon engem mindig visszavár." A tájat úgy szemléli, mintha az egész országot egész népe számára venné birtokba: „ . . . ott van Szalonta, s erre bal kéz felől idelátszik a radványi erdő, s kissé mögötte Cséffa. Aztán kevésbé oldalvást Barakony, Rojt, Szentmiklós, s odább, jóval hátrább, a váradi hegyen a Kálvária. Jobb kéz felől Zsadány, aztán az orosi erdő, Begécs-puszta, fák, erdőfoltok, s még lentebb innen balra, tiszta időben a Világosi hegység." E föld szenvedő, lázadó és újratörekvő szegényei voltak ihletői a korábbi és ebben az időben írt regényeinek: az Öszi vetés, a Harangoznak és a Lakodalom, Keresztelő, Bölcső című új, friss hangú remekeinek. Dadai, a vak koldus, az Alsósor, a Nagy utca, a Zöldfa utca, a Bozsód, a Temetőzug történetei, a szomszéd községek, Zsadány eseményei szolgáltatták az anyagot. Geszt adta Piros Góz Jóskát, de részesültek benne a gyulai tanyák, a Fehér-Körös mente öntözéses mezőgazdaságot mívelő parasztjai, jókomája, Vass Mihály szivornyás öntözése. Belealkotta a maga kezemukája eredményeit: szőlőlugas udvarát; virágot, zöldségfélét, ribizlit, egrest, földiepret termő kertjét, az Ördögárkon levő négy és fél holdas földjét, rajta az ötszáznégyszögölnyi akácerdejét. A Talpalatnyi föld Juhos Marikája a hű feleség, Kiss Etelka; Góz ides az édesanyja, a szomszédjának, Csénagy Mihálynak az édesanyja; a bölcső ringása az író két gyermeke bölcsőjének ringása . . A könyv tanúsága az író magasfokú hazaszeretetének, mely az elnyomott szegényparasztság, a nép szeretetével azonos. Az egyéni mellőzés ellenére éppen őértük vállalja a távolból a Szabad Szó — nem éppen kockázat nélküli —• felelős szerkesztői tisztét. Közvetlenül Buda felszabadítása után kapcsolatba kerül a kommunistákkal, s velük együtt szerkesztené a Budai Hírlapot, már írná a vezércikket, amikor vizsgálati fogság lesz a sorsa, de itt is, félretéve a sértődöttséget, Asztalos Istvánnal együtt programokat terveznek a felszabadult ország számára. Mély humanizmusa fűti, amikor szülőfalujában a benne bízó és őt tisztelő szovjet tisztek előtt felelősséget vállal a falu két volt vezetőjéért, amikor a nyilas rémuralom idején gyámolítója és istápolója a haladó íróknak és embereknek, amikor a félreértések tisztázódása után a népi rendőrség szabadon engedi, szót emel a vele együtt levő gyanúba keveredett ártatlan emberek érdekében. Emberszeretete nem elvont, szíve a szegényekért, „az ügyefogyottakért" dobog. A kötet kiemelkedő hitvallás a házastársi, élettársi hűség mellett. A nagyszerű, jóbanrosszban elválaszthatatlanul az írót segítő, ápoló, hűséges hitves, Kiss Etelka himnusza. aki egyszerre feleség, múzsa, családanya, munkatárs és háziasszony. A szép öregkor kristálytiszta, őszinte, emberi, megható vallomása. A háromnegyed századot megélt ember számvetési szandéka is ez a könyv. így és ezért került megírásra éppen ez a hét esztendő. mely hány és hány embernek, további sorsának volt vízválasztója és erőpróbája. A mérlegre tett esztendők nem találták könnyűnek íróját — alkotói tevékenységének legtermékenyebb, nagy művek keletkezésének időszaka —, eszmei helytállása, magatartása is kiállta a próbát. Kele János jóslatlegendájának: „bármihez kezdek, nekem minden sikerül", alapja volt: az író szenvedélyes igazságszeretete, a nép, a dolgozó ember helyes ügyéért elkötelezett harca. Az egyén útja sohasem vonalzóval kihúzott, sima, sematikus vonal, görcsös görbületei. kalandozásai elkerülhetetlenek, de a célt, nem tévesztve maga elől — melyet idegeinek, tudatának, eszméletének tudatos vagy ösztönös sugalmazása által hol fényesen, hol haloványan mindig maga előtt lát —, végül is eléri. Mégis, az elnyűhetetlen optimizmusa, •605