Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 1. szám - Dr. Fügedi Erik: Békécsaba újratelepítése

BÉKÉSCSABA ÚJRATELEPÍTÉSE Az újratelepülésének 250 éves fordulóját ülő Békéscsaba története a jubileum előtt sem volt elhanyagolt területe történettudományunknak. Kereken száz évvel a megtelepedés után a nagyműveltségű Haan Lajos jegyezte fel a helyi hagyományt,

1 később hazánk kitűnő történésze, Karácsonyi János végzett levéltári kutatásokat, s rajzolta meg a betelepülés képét.

2 Néhány évvel ezelőtt Tibori János foglalta össze Békéscsaba történetét.

3 Ha most az itt következendő sorokban újra a megtelepülés kérdését vetjük fel, akkor ezzel nemcsak a város jubileumához kívánunk hozzájárulni, hanem úgy véljük, hogy az időközben végzett kutatás nyomán ma többet tudunk Csaba településéről, de arról a nagy folyamatról is, amelynek keretében az lezajlott, s így megkereshetjük a csabaiak helyét az ország akkori viszonyai között, jobban kidomboríthatjuk a megtelepedés leglényegesebb vonását és eredményét: sok nagyon nyomorult ember sorsának a kor viszonyai között lehetséges jobbrafordulását. Amikor a 17. század végén sikerült a törököt az országból kiverni, akkor a felszabadított terület és a „királyi Magyarországnak" nevezett részek között óriási különbség támadt, főképpen demográfiai és gazdasági szempontból. A felszabadult terület szinte néptelen volt, az egykorú megfigyelők szerint több napi járóföldön is csak egy-egy nyomorult kis települést lehetett találni. 1720-ban pl. Pozsony megyében egy négyzetkilométeren 34. Békésben csak 7 fő élt. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ekkor már több éven át folyt a telepítés, amely Pozsony megye lakosságát csökkentette, Békését meg növelte. Biztos tehát, hogy néhány évtizeddel korábban a viszonyok még sokkal rosszabbak voltak. Pozsonynak még nagyobb, Békésnek még kisebb volt a népsűrűsége. Gazdasági szempontból tekintve a felszabadított terület ugyan elvadult, műveletlen táj volt, de termőföldje kitűnő és nagykiterjedésű, a felvidéki megyék földje viszont sovány, a népesség számához mérten kevés, s azok az erőfeszítések sem jártak eredménnyel, amelyek során erdőirtással próbáltak új szántóterületet nyerni. A demográfiai és gazdasági ellentétek kiegyenlítődést kívántak a két terület között, s ezen a téren több érdek találkozott a kor társadalmi rendszerének ellenére is. Az újonnan visszaszerzett területek földesurainak érdeke a birtok jövedelmezővé tétele volt, munkaerőt kellett telepíteniük a pusztán maradt középkori falvak határára. Igaz, a viszonylag sűrű népessegű nyugati területek, elsősorban Németország bőven adhatott telcpe56