Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szíj Rezső: Négy év a Kner-kiadó történetéből (1923-1926)

mai üzem helyzetét. A nyomda jobb munkájával kinőtt a helyi keretekből — állapítja meg, s mivel helyből s a közvetlen környékről nem kapott oly tömegű megrendelést. hogy azzal munkásait egyenletesen foglalkoztathatta volna, „speciálitások kifejlesztéséhez kellett nyúlni". Olyanokhoz, amelyek egyformán versenyképesek mind a fővárosban, mind vidéken. Emiatt azonban a vidéki olcsóbb termelés lehetősége teljesen elesett. Gyoma nem Szolnokkal, nem is Békéscsabával tartozott egy bérosztályba, hanem Araddal, emiatt is kényszerült a súlyt a minőségben való versenyképességre helyezni. Budapesttel összehasonlítva Gyoma helyzetét, minden té-' nyezőt gondosan mérlegelve, semmivel sincs előnyösebb helyzetben a gyomai nyomda akármelyik pesti nyomdánál. Gyomán a nyomda egy napi benzinszámlája egyenlő egy ugyanolyan kapacitású fővárosi üzem havi villanyszámlájának összegével. Javításokat szakemberek hiányában, helyben alig tud végeztetni. Mindent Pestre kell küldenie, vagy Pestről hivatni szakmunkást, ami pénzt, időt emészt. Ehhez járul az anyag- és az árubeszerzés nehézsége, azután az is, hogy a tőke tovább fekszik az áruban. Az információszerzés nehézkes, s e hatvány súlyos anyagi károkkal jár. A kevésbé fontos anyagokat is kéznél kell tartani, ezek ritkán használhatók, mégis tőke fekszik bennük. A munkás számára kisebb a lehetőség az önképzésre, hiányoznak a tanfolyamok, a továbbképző előadások stb. Pesten maga az utca már rengeteg olyan benyomást nyújt, amelyet ügyes, jóeszű nyomdász sokszorosan fölhasználhat. A nyomdászok legigényesebbje zömmel Pestre tart s inkább vállal ott évente néhány havi munkanélküliséget, semmint vidékre menjen. Éppen ezért itt nehezebb jó munkaerőhöz jutni. A fővárosi nyomdaüzemek nyugodtan utcára tesznek évente bizonyos számú munkást, akikből aztán ha szükségük kényszeríti őket, mint tartalékból, bármikor kedvük szerint meríthetnek. De a munkások is ragaszkodnak a fővároshoz. Ez is egyik oka, hogy a vidéki nyomdászok összesen is csak egyharmadát alkotják a fővárosiaknak. — Ami pedig a falusi idillt, a „gyomai csendet" illeti, az egyszerűen mese — írja Kner Imre. Igaz viszont az, hogy vidéken a személyes megrendelésekre alig nyílik lehetőség.minden problémát levélben kell megbeszélni a rendelő felekkel, ami pénz- és időpocsékolással és rengeteg bosszúsággal jár, holott Pesten ezt telefonon lényegében ki lehet küszöbölni. Hogy pedig művészi munkát Pesten nem lehet produkálni, azt egyenesen kétségbevonja s azt mondja: aki az ellenkezőjét állítja, nincs tisztában a viszonyokkal. Az igazság éppen az, hogy Knerék a maguk művészeti törekvéseikkel teljesen magukra maradtak s a többi nyomda és kiadó komolyan meg sem kísérelte profilját a minőség emelésével s az ehhez szükséges szervezőerő biztosításával megalapozni. A kartársak — írja Kner Imre — ezzel a kérdéssel nem is törődtek. Fölsorol még több tényezőt, amely merőben illúzióvá változtatja azt a hitet, hogy Gyoma olcsóbban termelhet, mint Pest. Az a 10%-os bérkülönbség, amelyre annyiszor hivatkoznak, merő fikció, mert az ismertetett tényezők azt többszörösen ellensúlyozzák.

5 Azt, hogy a szakma a minőségre mennyi gondot fordított, a Nyomda és Rokonipar 1923. évi szeptember 22-i számában leplezi le, mikor megállapítja, hogy az év folyamán Knerék egymaguk több műmelléklettel járultak hozzá a szaklapok (Magyar Grafika stb.) színvonalának emeléséhez, mint az összes többi nyomdák együttvéve. Ok a minőségi munka iránti igény emelése érdekében tették ezt, anélkül, hogy példájuk követésre talált volna. Vagyis: más nyomdák az általános színvonal emelésének figyelmen kívül hagyásával hajszolták profitjukat. Kner Imre már 1923-ban felveti a kérdést: nem lenne-e jobb, ha a kiadóvállalatok egyesülnének, hogy kevesebb, de értékesebb, jobb kiállítású könyvet, nagyobb példányszámban jelentessenek meg? Ezen az úton haladva olcsóbban is lehetne adni a könyvet s ez kedvezően hatna mind a fogyasztásra, mind az igények emelésére. A kiadók aggasztóan elszaporodtak, tudományos művek kiadására mégsem vállalkoztak. Jelenleg a könyvek ára nem emelkedik az előállítási költségek növekedésének arányában, a könyveladás lehetőségei mégsem tágulnak, hanem ellenkezőleg, tovább szűkülnek. Megoldásul javasolja a kevesebbet, de jobbat, a szebbet és olcsóbbat. A helyzet tehát marad továbbra is az, ami ellen felemelte szavát: a kiadók ontották a fércműveket, a közönség ízlésének megfelelően, némelyek pedig a szabadverseny jegyében haladtak a végkiárusítás felé. Mert hiszen ilyen körülmények közt, ilyen kalkuláció mellett másról nem lehetett szó: sem arról, hogy az árból a •552