Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - Dr. Tábori György: A néprajzi kutatás feladatai Békéscsabán

És érdemes volna foglalkozni a különböző levesekbe való száraztészták előállítási módjának a kérdésével is, mert véleményem szerint nemcsak a békéscsabai István malom jóminőségű őrleménye miatt létesült pár éve a békéscsabai konzervgyár tésztaüzeme, hanem azért is, mert ennek — az immár keresett gyári cikknek — mély népi hagyományai voltak Békéscsabán. Az étkezési szokások leírása is várat magára, különösen azon koré, amikor még külön tányért nem használtak, hanem a tálat vagy bográcsot egy alacsony asztalra tették — utóbbi alá szalmából készült karikát helyeztek, hogy fel ne boruljon —, úgy kanalazták belőle fakanállal a levest vagy a főzeléket és kézzel vették ki a tálból a húst, legfeljebb — villa híján — az ereszből kihúzott és meghegyezett nádszállal, vagy a későbbi korban késsel, amit étkezés után a szoba mestergerendájába szúrtak. De a mákos, túrós vagy brindzás haluskát általában három ujjukkal szedték a közös tálból. Díszítőművészet Látásból, különböző kiállításokból ismerjük a békéscsabai szőtteseket, de többet alig tudunk róluk. Haan Lajos említi, hogy a 19. század elején a békéscsabai asszonyok egyik fő jövedelmi forrása a háziszőttesek eladásából adódott. A csabai paraszti háztartásokban a múlt század derekán még sok színes gyapjúszőttest készítettek, és az első világháborúig még a házak szekrényei tele voltak len- és kenderfonálból szőtt, színes esíkozású derékaljakkal, abroszokkal, törülközőkkel, kenyérruhákkal, kötőkkel. Mindez a kenderfeldolgozó munka is egy kutatóra vár aki majd felsorolja és időrendben is rangsorolja a szőttesek szebbnél szebb motívumait. És papirosra kellene vetni a parasztácsok által gazdagon faragott és fűrészelt házorom és ereszalja díszítéseket is, mert a régi épületekkel azok is elbontódnak. A múlt század oly szép falfestési mintáit e sorok írójának még módjában volt felkutatni és megmenteni az utókor számára. Népi jogélet A mostani időben tanúi és részesei vagyunk társadalmunk nagy átalakulásának. A most élő idősebb nemzedék még a magántulajdon szoros és szigorú rendjében született, de az átalakulás következtében már a szocialista vagyon közös jogi tételeinek bevett és elfogadott szokásvilágában hajtja le örök nyugalomra fejét. Városunk vonatkozásában múltbeli, a népi jogéletről semmit sem tudunk, hacsak Fábry Károlytól annyit nem, hogy a 19. század első felében — de az országosan is népi jogszokás volt — a házzal még együtt adták el a kenderföldet és az elsőszoba sarokpadját. Ez a szokás érthető is, mert a ház aprajanagyja, amint az már említve volt, házivászonból készült ruhában járt, a sarokpad pedig mindig egy szoba méretéhez szabódott. A 18. és 19. századi Békéscsabán is egy szigorú közösségi népi jogszokás volt érvényben, amely sok vonatkozásban eltért a tételes jogszabályoktól. A várossá alakulással a régi paraszti nagyközösség legtöbb gátlása feloldódott, '477