Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - Dr. Tábori György: A néprajzi kutatás feladatai Békéscsabán

még a 19—20. század fordulóján is, a Körösökön úsztátták le Arad és Bihar megyékből — annak megmunkálásával, a társadalmi osztályok építési igényeivel, az építkezéshez kapcsolódó babonás hiedelmekkel és szokásokkal, és nem utolsósorban a telek elrendezésével. Gazdálkodás Békéscsaba két nagy tájegység, úgymint a Körös-köz vizenyős és az Alföld száraz, legelőborította területe, gazdaságilag is jól elkülöníthető határán fekszik, már ami a múltat illeti. A várostól keletre, közvetlenül a település szélső utcáinál kezdődő mocsarakat — Nagyrét és Kisrét — és az igen vizenyős területeket a 19. század második felében már lecsapolták, de a rétgazdálkodás nyomai még a két világháború között is megvoltak. Békéscsaba lakosságának túlnyomó többsége az utóbbi évtizedekig mezőgazdálkodással foglalkozott, de annak ellenére sem tudunk a gazdálkodási munkák vizsgálatában néprajzi összképet felmutatni. Teljesen ismeretlen a gabonatermelés részletes vizsgálata mellett a tengeri, a cukorrépa és a dohány termelési módja, amely utóbbinak nagymennyiségű termelése, Békéscsaba határának déli területein, körülbelül 1860 óta ismeretes. E vizsgálandó témák annál is érdekesebbek és figyelemre méltók, mert egy átmeneti időszakban tudnánk azokat rögzíteni, akkor amidőn a régi munkamód képviselői még élnek, vagy hallásból közvetlenül ismerői még azoknak, és így bőséges adatokat tudnának még nyújtani. Szükséges ugyanakkor a szocialista nagyüzemi gazdálkodásra való áttérést is a megfelelő formában felgyűjteni, mert az éppen most, a változás időpontjában vizsgálható leginkább. De teljesen hiányosak ismereteink a nagy múltú kendertermelésről is, abból az időből, amikor a békéscsabai szlovák parasztasszonyok fő kereseti forrása a háziszőttesek készítése volt (a 19. század első negyedéig). Pedig az utolsó kenderáztató gödrök nem is olyan régen, alig 25—30 éve tűntek el a város közvetlen szélének területéről. Bútorzat és lakásbelső Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Haan Lajos e téren igen szerény leírásán kívül alig találunk említésre méltó feljegyzéseket a lakóház belsejének vizsgálatára. Még Fábry Károly és Linder László nevét említjük meg, akik írásaik közben némi utalásokat tesznek a békéscsabai festett paraszti bútorokról. Elfogadható megállapítás az, hogy a békéscsabai festett-faragott parasztbútor Hódmezővásárhelyről eredeztethető, mert a 18. század végén a hódmezővásárhelyi „jó" asztalosmesterek gyakran felkeresték a békéscsabai vásárokat és tőlük sajátították el a csabai mesterek a bútorkészítést és fejlesztették azt a továbbiakban mesteri tökélyre. A csabai paraszti bútor fejlődését, díszítőelemeinek koronkénti változásait, festésének színskáláját és a faragók, készítők nevét éppen azért a 18. század végétől kezdve kellene kutatni. De azt is meg kellene állapítani, hogy meddig terjedt vidéki eladási köre, '475