Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 3. szám - Kósa László: Nagy György köztársasági mozgalma Békés megyében
csovics Géza a Polgári körben, Benkő polgártárs pedig Kopasz István vendéglőjében összejött 15-ét ünneplők között buzdította az atyafiakat az eszme követésére. A program a következő vólt: Én a 48-as körben egy saját szerzeményű ódát adtam elő előszöri beszédemben, a melyet, hogy ön is megismerje, nem pedig, hogy ezáltal hiúságomat fitogtassam, hiszen nem ez nekem a kenyerem,' csak azért, hogy némileg Ön is tájékozva legyen működésünk felől. Az elmondott óda szövege ez: (Itt következik a vers, amely a 48-as szellemet és a magyar köztársaságot élteti. Horváth Mihály különben gyakran írt alkalmi verseket.) Áz eredmény általános éljenzés vólt, ez után még egyszer felálltam és Petőfi S.: Respublica című versét és Rákóczy Imre: Csordultig a pohár című költeményét (Nagy György lapjában jelent meg — KL.) szavaltam el, szintén általános éljenzés vólt, csak az a kérdés, hogy szívből jött-e? Innen az Iparos otthonba mentem a hol Pénzes úrral akartam tudatni, hogy én már végeztem és megyek haza, mert úgy beszéltük meg, hogy amelyiken hamarabb végzünk az felkeresi a másikat; a mikor az Otthonba megyek éppen akkor Tóth úr beszél, sajnos a hallgatóság egy része folyton zajongása között, a kik persze a mungók szekértolójok szoktak lenni, tehát ezek nem ünnepelni jöttek össze, hanem mint a kik mindenre kaphatók, azt megzavarni. Tóth Lajos végezte beszédét, észre vett, hogy én is ott vagyok, azonnal felölelt és be vitt az asztalhoz a hol egyesek hallani kívántak engem is, (kivéve a mungókat) és így aztán ott is elmondtam az itt leírt sajátomat. Ezt követve a zenész játszott egy darabot és azután Pénzes úr szavalta el igazán nagyon szépen, Petőfi Sándor: Akasszátok fel a . . . című költeményét és szinte Petőfi: Itt a nyilam hová lőjjem? című költeményét, a mely után haza mentünk, de már az ünnep reggelén délelőtt 8 órakor a ref. templomban részt vettünk feltűzött jelvénnyel és nemzeti színű máslival zászló alatt felvonulva a 48-as körből." A levél különösen érdekes azért, mert reálisan számba veszi a mozgalom esélyeit és eredményeit. Ez a szemlélet teljesen hiányzik a párt sajtójából, Nagy György és Makai levelezéséből. Ok úgy írtak, akár volt rá okuk, akár nem, mintha százezrek állnának mögöttük, s néhány nap múlva beteljesednének követeléseik. Áprilisban volt a makói közgyűlés, melyet mint láttuk, a rendőrség brutális támadása szórt szét. A gyulaiak jelentkezését az egyik szervező, Espersit János makói ügyvéd nyugtázta, megírván, hogy melyik vonattal érkezik a vezetőség és tudván, hogy elszállásolásukról gondoskodnak. Horváth Mihály betegeskedett, így Gyuláról Pénzes Ferenc „vendéglős" és Tóth Lajos szabó utaztak Makóra. Viszont a közgyűlésen Pénzes Ferenc Horváth Mihály nevében tette indítványát a köztársasági sajtó szervezéséről. 5 1 A gyulaiak ebben az évben mégegyszer találkoztak Nagy Györggyel. A pártvezér Horváth Mihálynak írt levelében jelezte, hogy Nagyváradra utazik Makai Márton királysértési perében védeni és szívesen látná, ha várnák a gyulai állomáson, s míg a vonat néhány percet áll, beszélgetnének. Ugyanebben a levélben tudatja azt is, hogy a gyulai Domokos János versét közölni fogja. 5 2 A vers a Magyar Köztársaság júniusi, egyben utolsó számában meg is jelent. 5 3 Ugyanebben a számban közölték egy másik gyulai republikánusnak, Somogyi Imrének a versét is. 54 Somogyi később a Tanácsköztársaság idején a megyei direktórium tagja volt. Domokos János ekkor már nyugdíjas tanító s egyben a helyi múzeum gyüjtcn|enyének gondozója. 462-