Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 2. szám - Dr. Juhász Antal: Orosházi subás-szűcsök

visszaemlékezése alapján kirajzolódik egy nagyobb tájegység népének helyenként eltérő viseleti igénye. Már emiitettem, hogy Orosházán és környékén a fehér bőrű, díszítetlen subát kedvelték. Piacozó, kocsinjáró paraszt 9—11 szeles nagysubát vásárolt, amibe télidőn, a kocsiülésen ketten is belefértek. A piacon a subát a ló hátára terítették. Érdekes viszont, hogy az aszszonysuba leginkább fekete szőrű, barnás bőrű volt. Hódmezővásárhelyen a fekete subát kedvelték. ,,Ha egy nagyatádi k®csin négy vásárhelyi ember ült, biztosan mind a négynek fekete subája volt

:* — példálózik az orosházi mester. Szerették a könnyű bársonysubát: az öreggazdák télen ezt használták ünneplő viseletnek. A vásárhelyi és a szegedi múzeum őriz néhány darabot ezekből a feketével kivarrott, barnás bőrű báránybőrsubákból. Makón a nagy. fehér bőrű subákat vásárolták. Egy rendes suba 12—14 kg súlyú, a makóiak a 18 kg-os nagysubát is szerették. Békéscsabára az orosházi szűcsök nem jártak, mivel ott a helybeli mesterek elégítették ki az igényeket, helyi ízlés szerint hímzett készítményekkel. Békés megyéből leginkább a szarvasi vásárokat látogatták, ám ott csak az olcsó, ún. purzsasubának volt keletje. Vásározó körzetüket inkább Csongrád megye és a Kiskunság felé terjesztették ki. Ezen a vidéken a subának a legutóbbi évtizedekben is jó felvevő piaca volt és azt a fajta subát kedvelik, amit az orosháziak hazai vásárlóinak is készítettek. Láthatjuk, hogy a helyi ízlés milyen fontos szerepet játszik egy mezővárosi kisipar vásározó körzetének kialakulásában. A békéscsabai, tótkomlósi szlovákok a hímzett subát és kozsuh-1 kedvelték, ám az orosháziak nem dolgoztak ezeknek a kezeli vásárlóknak, — megvolt nekik a maguk iparossága, — inkább elvitték távolabbi vásárokra megszokott, otthon is kelendő vagy attól kissé eltérő készítményeiket. A jó vásárhelyek között emlegetik Kecskemétet, ahol csak a jó kikészítésű bőrből, szépen varrott subát lehetett mindig eladni. Nemhiába sok volt a hozzáértő pásztor és emellett nagy a konkurrencia, hiszen a kecskeméti vásárra az egész Duna—Tisza-közéről fölsorakoztak a szűcsök. A környékbeli juhászok a 11 szeles, hosszú, nagysubát keresték, amibe a földön fekve jól betakarózhattak, s azt szerették, ha „úgy háborog a szőre neki . . ." (azaz hosszú fürtökben lóg a suba szőre). A juhász a pőszös subát nem veszi meg, a pöszléket rögtön megismeri a szőréről és megmondja a szűcsnek: ..mért nem vágta ki a birka rnáiát, inkább tódást tött vóna bele . . ." Kecskeméthez hasonló a félegyházi és a kisteleki vásárok vevőközönsége. Kisteleken szerették a nagv toklyósubút.. Toklyónak az éves nyíratlan bárányt nevezik, amelyből a 9—11 szeles suba 10—12 kg súlyú. A környékbeliek kedvelték még a deres vagy hamvas szőrű subát. Itt jegyzem meg, hogy subához a kétéves, őszi vágású birka bőrét tartották legalkalmasabbnak. Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Fülöpszállás, Szabadszállás, Kunszentmiklós vásárain a jó bőrből varrott, fehér szőrű subát keresték. Táji jellegzetesség, hogy a Kiskunságon a barnás bőrű subát, míg Szeged környékén a sárgásbarna színűt szerették. A megkívánt árnyalatot a bőrök szinelésénél érték el: ha tovább színeitek a bőrt. akkor bamásabb lett. Eljártak még Szentesre és Csongrádra, utóbbi helyen a fekete és vadas, vagyis szürkés szőrű subát szerették. '274