Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Bellon Tibor: Gyula gazdaság- és társadalomtörténete a XVIII-XX. században
GYULA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A XVIII—XX. SZÁZADBAN önmagunk megismerésének szép fejezeteit írják ma a múzeumok. Ha igaz, hogy az ember egyre inkább önmagára talál története folyamán, úgy bátran állíthatjuk, hogy a múlt emlékeinek feltárásában, közkinccsé tételében a múzeumok élen járnak. Kezdünk lassan hozzászokni, hogy a múzeumban necsak az egyedit, a kuriózumot keressük, hanem megtaláljuk a mindennapjaink problémáinak egy-egy területére is a feleletet. A múzeumokban egyféle megfogalmazását találjuk a múltról alkotott elképzeléseinknek. Sajátos eszközei, lehetőségei módot adnak erre, sőt kötelességgé is teszik. — Minden ember így vagy úgy megfogalmazza magában múltját. Tágabb vagy szűkebb hazájának történetében igazolást keres a maga számára, viselkedésének, tettének megítélésére. Ezt segíti elő a múzeum a maga sajátos eszközével, a kiállítással. Gyula múzeumának tevékenységét a messzi embere is örömmel figyeli már régtől fogva. A város kulturális életében örömmel fedezzük fel az egyre sűrűbben jelentkező múzeumot. Komplex igényű, kulturált rendezvényeik mindig élményt jelentenek az odafigyelőnek. Vállalkozásaikat méltán koronázza a nemrég megnyílt állandó kiállítás. Mindjárt leszögezhetjük, hogy tudományos szintézist elevenít meg, fordít le a látogató nyelvére igényesen. A nemrég megnyílt kiállítás — Gyula gazdaság- és társadalomtörténete a XVIII—XX. században — méltán tarthat igényt a nagyközönség érdeklődésére. Bemutat egy eleven, pezsgő életű várost, mely hosszú századokon keresztül találkozó pontja volt a Délvidéknek és az Alföldnek. Központi fekvése fontos kereskedelmi szerepet szánt neki. Bihar, Bácska, Bánát és az Alföld találkozott itt egymással, sokféle nép és sokféle áru. Ez a pezsgő kereskedelem messzi vidékeken tette híressé a város nevét. Mindezeket a kiállítás nagyszerűen szemlélteti. A mai Gyula élete szoros szálakkal kapcsolódik a közelebbi és a távolabbi múlthoz egyaránt. Nagy érdeme a kiállításnak, hogy sikerült a látogatóban összekapcsolnia azokat az ismereteket, melyek korábban is megvoltak, de egységes rendszert nem alkottak. Tudtuk azt, hogy a vár tövében levő házak lakói állatokat tartottak, halászták a folyókat és vizeket, a termőföldeket kenyéradó maggal szórták be, mesterségeket űztek és vásároztak. De mindez valahogy iskola ízű maradt, nem tudtuk úgy megemészteni, hogy egységben, mint az emberi élet teljességét fogjuk fel. Szinte alig eszmélünk rá, hogy mindez együttesen alkotja azt a sajátos helyi kultúrát, melyet gyulainak nevezünk. Hogyan is mutatja nekünk ezt meg a kiállítás? Az első terem képei, enteriőrjei szinte egyszerre kínálják a szemnek, hogy fogja át mindazt, ami a táj megélhetésének alapját jelentette: az állattartás és földművelés kettős pillére mellett ott a rétélés; a halászat és vadfogás. Kevés szöveggel is sokatmondó képek ezek, hiszen a kiállított tárgyak önmagukért beszélnek. Talán semmi sem jellemzi jobban az embert, mint azok a tárgyak, melyekkel dolgozik, s 112