Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Tóth Lajos: Tatay István, az elefeljetett 1848-as honvédtiszt és haladó kultúrpolitikus

TATAY ISTVÁN, AZ ELFELEJTETT 1848-AS HONVÉDTISZT ÉS HALADÓ KULTÜRPOLITIKUS A ligetes alföldi kisváros, Szarvas sokrétű haladó hagyományából kultúrtörténetünk főként Tessedik Sámuel és Vajda Péter kiemelkedő munkásságát tartja számon, illetve az újabb kutatások eredményeként Benka Gyula és Krecsmarik Endre nevét jegyezte fel lapjaira. Pedig a XIX. század közepe felé Vajda által is terjesztett polgári forradalmi eszméknek, a művelődés és nevelés demokratikus szellemű ápolásának számos folytatója volt Szarvason. Ezek közül megemlítjük Ballagi (Block) Mór, Greguss Ágost, Heberern Jonathan, Petz Gyula, Koren István és Tatay István nevét. írásunkban ez utóbbi életét kívánjuk bemutatni, halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából. Tatay Istvánt (1821—1888.) idézzük, a szabadságharc hős katonáját, az elnyomatás üldözött mártírját, a dualizmus korában a nemzeti öntudat és a függetlenség bátor szavú istápolóját, ideértve a. demokratikus és nemzeti művelődéspolitikáért kifejtett szívós harcát is. A kard után tollal és pedagógiai munkájával is hatásosan tudott közdeni a nemzeti nyelvű és tartalmú művelődés, oktatás és nevelés megvalósításáért. Munkássága ilyen értelemben része haladó művelődéstörténeti hagyományainknak. Élete fontosabb mozzanatainak, jellemzőbb tevékenységének tudatosításával tehát hasznos kötelezettséget teljesítünk, szocialista neveléstörténeti irodalmunkat gyarapítjuk. Tatay István a Tolna megyei Hidegkúton született 1821. március 7-én. Hazai tanulmányait Sopronban végezte, majd Jénában, Halléban és Berlinben három éven át „költészeti és nyelvészeti" tanulmányokat folytatott. 1846-ban hívták meg a szarvasi gimnáziumba az elhunyt Vajda Péter helyére. Tatay azonban az ifjú korában megszeretett Sopronban vállalt akkor tanári munkát. Mint lelkes ifjú-tanár, „új irányt adott" az iskolai életnek. Nemcsak tanításának szakszerűségével és „alaki tökéletességével", de eszmegazdag „nevelői törekvéseivel" is azon volt, hogy az ifjúságnak addig szokásos „zordon katonai fegyelmezése" helyett több személyes szabadságot kell engedni. Ezzel párhuzamosan azonban — véleménye szerint — növelni kell felelősségérzetüket is. A gyakorlati pedagógiai munka mellett gazdag irodalmi tevékenységgel igyekezett utat törni az általa felismert szükséges reformok felé. Olyan „olvasmánygyűjteményt" készített, melyben a különböző életkorhoz alkalmazott költemények és prózai írások szolgálták a nevelés igényeit. 1847-ben adta ki: „Elemi fiú- és leánytanulók szavaló és olvasó könyvét". Ebben az „elemi tanulók korához, értelem s érzelem fejlettségéhez, nemkülönben a jóízlés, tiszta nyelv és neveléstan" követelményeihez mért szemelvényeket gyűjtött össze. A szerkesztésnél igyekezett „távol tartani mindent, mi vagy a kimondott céllal ellentétben állana, vagy érdektelen, rideg és csak ötletvastagító szalmául volna. Ennek elérése végett kizsákmányolá a kevés kincstárt, mely elemi tanulóknak való 422.