Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)
1968 / 2. szám - KULTURÁLIS KRÓNIKA
ismerő oklevelet adott át Kállay Istvánnénak, aki 1923 óta, Albel Gyulának, aki 1937 óta, Szőnyi Sándornak, aki 1941 óta, dr. Hetényi Ernőnek, aki 1942 óta és dr. Zömbik Miklósnak, aki 1943 óta tagja a Társulatnak. Ugyancsak oklevéllel tüntette ki az országos elnökség, kiemelkedő ismeretterjesztő tevékenységéért további 28 tagtársunkat. Az oklevelek átadása után dr. Kertész Márton, a TIT megyei elnöke megköszönte a tagság négy év alatt adott lelkes támogatását és az elnökség nevében tisztségéről lemondott. Kálmán Gyula, a küldöttgyűlés által megválasztott jelölő bizottság elnöke ismertette a bizottság javaslatait. A TIT új 19 tagú elnökségére, az ellenőrző bizottság tagjaira, valamint az V. országos küldöttgyűlés küldötteire vonatkozó javaslatot a résztvevő küldöttek elfogadták, a javasolt személyeket egyhangúlag megválasztották. A megválasztott megyei elnökség a funkciókra vonatkozó megbeszélésen a TIT megyei elnökének dr. Kertész Mártont, a megyei tanács titkárát, elnökhelyetteseknek: dr. Bujdosó Géza nyugdíjas főállatorvost, Elek Lászlót, a Szarvasi Felsőfokú óvónőképző Intézet tanárát, dr. Sonkoly Kálmán igazgatóhelyettes főorvost, a TIT megyei titkárának dr. Krupa Andrást választotta meg. Az elnökség tagjai: dr. Bielik Károly, Fazekas Béláné, Ferencz Rezső, Frankó János, Gácser József, Kiss Ferenc, Koszta Rozália, Lindeisz Ferenc, Nagy Ferenc, dr. Szabó Ferenc, dr. Szűcs Lajos, dr. Vági József, Végh Andor és Vizsnyiczai János. Az ellenőrző bizottság elnöke dr. Takács János, a megyei tanács építési és közlekedési osztályvezetője lett, elnökhelyettese Fehérvári Imre főkönyvelő, titkára Csendé Béla csoportvezető, tagjai: dr. Ürmössy Attila főkönyvelő, Dubsky Ferencné tanár. Dr. Sonkoly Kálmán üléselnök zárszavával ért véget a TIT külsőségeiben ünnepélyes, tartalmában elemző és irányító V. megyei küldöttgyűlése. HURSAN GYÖRGY KULTURÁLIS KRÓNIKA A TIT Békés megyei Szervezetének szakosztályai január 15—február 7-ig megtartották a 4 év munkáját értékelő üléseket, amelyek az V. megyei küldöttgyűlést készítették elő. Valamennyi ülésen a szakosztály elnökének beszámolóját élénk vita követte, majd az elkövetkező 4 évre megválasztották a szakosztály vezetőségét. A szakosztályok elnökei: filozófiai: Kálmán Gyula, történelmi: dr. Szabó Ferenc, nemzetközi: Vizsnyiczai János, irodalmi-nyelvi: Vajda Aurél, pedagógiai: Bencsik Endre, művészeti: Mokos József, közgazdasági: Martincsek Kázmér, jogtudományi: dr. Bakó József, hadtudományi: Tégen László, idegennyelvi: Furák György, néprajzi: dr. Tábori György, mezőgazdasági és élelmezésügyi: Frankó János, biológiai: dr. Szűcs Lajos, csillagászati: Béres István, egészségügyi: dr. Iványi János, fizikai: Kiss Ferenc, földrajzi: Irányi Dezső, kémiai: Varga Lajos, matematikai: Szak Bálint, műszaki: Ferencz Rezső. Az Ország—Világjárók Baráti Köreink foglalkozásait, amelyet a TIT és az IBUSZ közösen rendez, szép számmal látogatják az érdeklődők. Hazai és külföldi tájakat mutatnak be az előadók, általában saját készítésű diáik szemléltetésével. Az összejövetelek segítik az úticélok megválasztását, és érdeklődést keltenek az utazás iránt. Az előadásokat több helységben (Békéscsaba, Kondoros, Szarvas, Mezőberény, Békés stb.) tartották meg. Március 8-án „Idegenforgalmi vetélkedőn" vehettek részt a baráti kör tagjai Békéscsabán az Értelmiségi Klubban. A vetélkedőt, amelyen 12 versenyző indult, Vörösváry F. Béla, a baráti kör országos titkára vezette. *** A TIT filozófiai szakosztálya „A modern tudomány és a modernizált teológia" címmel előadói konferenciát szervezett 1967. december 18-án 19 órai kezdettel Békéscsabán az Értelmiségi Klubban. A napjainkban egyre izgalmasabbá váló témáról dr. Erőss László, az MTA tudományos munkatársa adott tájékoztatást, és válaszolt az előadást követő vita kérdéseire. *** A Békés megyei Tanács Építési, Közlekedési, Ipari és Műszaki osztálya, a TIT Békés megyei Szervezete, az MSZMP Békés megyei Bizottsága ipari osztályának egyetérté269