Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 3. szám - Dr. Nádor Jenő: Tessedik Sámuel egyénisége, testi és lelki alkata, otthona

csak külső kifejezője volt állandó türelmetlen tenni-venni akarásának. Amit jónak ismert föl, azt megértő hallgatói előtt nem tudta magában tartani. És ilyen jó sok volt, hisz egészen kivételes a tevékenységnek az a bősége, mely életét betöltötte. A munka volt életeleme „s az ő sírkövére is illett volna" egy másik jeles szarvasi, Korén István sírfölirata. Minden mást mellőzve, itt most csak arra a négyszázat kitevő írására emlékeztetek, mik egyúttal szelleme sokoldalúságáról is ékesen szólnak! Neki sok volt a mondanivalója, s az volt számára gyötrelem, ha azokat mások javára nem teregethette ki. Teljes meggyőződéssel afelől, hogy ítéletei dolgokról és emberekről az igaznak fölismerései, önmagában bízott, s személyesen szeretett eljárni minden olyan ügyben, hol céljairól volt szó. Tudott saját költségén fárasztó utakat tenni Pestre, Pozsonyba, Sopronba, Bécsbe és más városokba csak azért, hogy céljainak megfelelő tanítókat hozhasson Szarvasra, 1795-ben újra megnyitandó iskolájához. A kötelességteljesítés mindenekelőtt — ez lehetett jelszava, s ennek megfelelni kész volt mindhalálig. 1816-ban, tehát 74 éves korában, Arad megyei szőlőjéből hazatérőben, esőben, feneketlen sárban és vízben volt kénytelen gyalogolni; feleségét otthon ágyban találta, ő maga halálosan ki volt merülve, de azért másnap elvégezte a templcmi szolgálatot, mire oly gyengeség fogta el, hogy órák hosszat eszméletlenül feküdt. Testi gyengeségével dacosan szembeszállva, betegségét ezúttal is, mint máskor, arra használta fel, hogy fizikai tehetetlenségét is hasznosítsa. Terveket képzelt el és dolgozott ki. Ezeket aztán gondolkodóbb barátaival közölte, aztán papírra vetette. Ilyenkor született nem egy irodalmi munkája. Ilyen idegfeszítő munkában töltött életről szóltak Tessedik leszármazottai, barátai, s mindazok, kik vele valamilyen közeli kapcsolatban voltak. Adataik összegezéseképpen egységes kép alakult ki erről az egészen kivételes munkabírásról és munkateljesítményről. A már említett Jozeffy püspöknek talán legtöbb alkalma volt az éleslátó ember szemével tekinteni Tessedik napirendjébe, hiszen Tessediknek előbb káplánja, majd intézeti tanára volt, ki ott a neveléstant és a természetrajzot tanította, s élete végéig elragadtatással szól leveleiben egykori igazgatójáról. Mindenekfölött — írja 1845-ben Érkövynek — az idő fölhasználása, az idővel való gazdálkodás volt vezérelve, melyhez mindenütt ragaszkodott. Még késő öreg korában is nyáron 4 órakor kelt, s mialatt mások még álmukat aludták, ő már a gyakornokok számára fölolvasásokat írt, s ha az ő hete következett, mindennap végezte a templomi szolgálatot, aztán előadásokat tartott, elintézte a kiterjedt levelezéseket, délután pedig rendesen a gyakornokokkal, vagy a földjén bemutató előadásokat tartott. Általában fáradhatatlan volt, és kész volt kora reggeltől késő éjszakáig beszélni a legérdekesebb tárgyakról, ha tudásszomjas embereket látott maga körül. Sok hasonló, részben írott, részben a leszármazottaktól hallott adatokból részletesen is föl tudjuk vázolni Tessedik egy-egy napjának lefolyását. Hajnalban kelve a gazdálkodás körüli apró-cseprő gondok, reggel templomi, azután iskolai szolgálat, napközben a Cura pastorálisnak legtágabb értelemben vett gyakorlása, földek, állatok, fák, ipari munkák, adás-vétel, kalkuláció, építkezés, falurendezési tervek és utánajárások, betegségek, aljas ellenségek ellen való emésztő küzdelmek, családapai gondok, örömök és csapások, mindezek után éjszaka irodalmi munkálatok — így képzeljük el hétköznapjait. Szervezetének ideges fölépítettségét a mértéken felüli munkálkodás csak 334