Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 1. szám - SZEMLE

kább falu-átrendező (azonos foglalkozású néprétegeket egy helyre csoportosító) ténykedése tagadhatatlan. A telepítések példaanyagában szívesen vettük volna, ha a szerző kitért volna Csák Máté falualapításaira, mert a polgári történetírás ennek értékelésében nagy teret engedett Csák Mátéval kapcsolatos szubjektív értékítéleteinek. (Az, hogy egy más helyen, a feudális „magánháború" tárgyalásakor a szerző fél mondatban utal Csák Máté telepítéseire, nem pótolhatja e tevékenységnek a maga helyén — véleményünk szerint sajnálatos módon — elmaradt analízisét.) Nagy érdeklődéssel olvastuk a könyvnek az eltűnt falvakról, a falupusztásodás különböző okairól (a gazdasági és társadalmi tényezők, a feudális „magánháború", az elviselhetetlen jobbágyi teher, az elemi csapások, pestisek, háborúk) és útjairól szóló fejezetét. Szabó István könyvét lapozgatva szembeötlő az a hatalmas forrásanyag, amit tételeinek bizonyítására megmozgat és — kiválóan — kezel. Ezzel magyarázható, hogy a munka néhány fejezetében (különösen az eltűnt falvakat tárgyaló egységekben, de másutt is) lényegesen többet, színesebben, plasztikusabban, árnyaltabban megrajzolt képet kapunk, mint amit az egyes címek alapján várnánk. Szabó István — nagyon szerencsésen — többnyire településtörténeti nézőpontból vizsgál, s ennek az aspektusnak köszönhetjük az olyan, a magyar irodalomban alig észrevett problémák elemzését, mint a falukettőződések és az álfalvak kérdése. Külön említést érdemel a régészet legújabb eredményeinek figyelemmel kísérése és felhasználása. Szemmel látható a szerző érdeklődése és érzéke a demográfia és a szociológia iránt. Ez eredményezte, hogy értékes alapvetéseket kapunk a falvak, a falubeli háztartások és lakosok számát illetően. Azonban cppen e nézőpontok olykor túlzott mérvű előnyomulása alkalmasint háttérbe szorított más, az itt tárgyaltakkal a fontosság kérdésében vetekedő, olykor azokat meg is előző aspektusokat. A gazdaság, a társadalom és a jog kérdéseire gondolunk. Ügy véljük, egy, a magyar falurendszer kialakulását tárgyaló, a kérdéskört sokoldalúan és finoman elemző munkában feltétlenül helye lenne olyan tárgyköröknek, mint mindene

v e'őH n --el*«

5 -endszerek kérdése, a vad legelőváltó rendszer, a vad-, illetve szabályozott talaj váltó rendszer, valamint a nyomásos gazdálkodás egymásutánja, illetve az e problémakörrel kapcsolatban levő állandósult jobbágytelek kérdése. Hiányoltuk a munkából a falu lakói társadalmi hovatartozásának, a falvak jogállásának (pl. szabad királyi falvak) tárgyalását. Ha ismételten végiggondoljuk kifogásainkat, még inkább megerősödik véleményünk. Maga Szabó István hangsúlyozza, hogy az európai, így a magyar falurendszer is „egyszerre települési forma, gazdasági szervezet, társadalmi képlet és jogi közösség." (10. 1.) Márpedig a középkori falu, ez a bonyolult, sokarcú funkciót hordozó és betöltő képlet gazdaságilag a termelőerők fejlesztésének legfontosabb terrénuma, társadalmilag-politikailag az alávetett népek gyűjtőmedencéje, a mindennapos osztályharc területe, a föld- és faluközösségen keresztül az osztályharc kiindulópontja s mindvégig a mezővárosok és városok tartalékhada, s ha mindezek nem kerülnek súlyuknak megfelelő értékelésre, akkor a még falufe.'Iöiésröl adott számadatok révén még olyan jól is — de csak külsődlegességeiben — dokumentált kép a statikusság benyomását keltheti, mert a faluportréban nem lüktet benn a fejlődés, a dinamizmus igazi fokmérője: a társadalmi-gazdasági formáció előrehaladása, a gazdasági fejlődés, az osztályharc újabb és újabb területeinek jelentkezése s e harc élesedése, majd az adott — feudális — társadalmon belül lassan újonnan feltűnő erővonalak kirajzolódása. Ügy látjuk, az általunk h

:ányolt kérdések tárgyalása nem képezte itt tárgyát a szerző vizsgálódásának, de a jelzett problémák akár csak pillanatnyi szem elől tévesztése — s erre adódnak példák a könyvben — egyoldalúvá, merevvé tehet egy több más oldalról szinte kifogástalanul dokumentált és megrajzolt képet is. Nem zárhatjuk sorainkat anélkül, hogy ne juttatnánk kifejezésre örömünket álta!ában az agrártörténet fellendülésének, művelői jó munkájának láttán. Ügy véljük, a magyar agrártörténetnek — s ez a megjegyzésünk már nemcsak a középkor kutatóira érvényes — nagy adósságai vannak, kidolgozatlan témák ajánlkoznak a kutató számára a délorosz sztyeppen tartózkodó magyarság agrikultúrájától kezdve a földosztásig, a termelőszövetkezeti mozgalom kialakulásáig és működéséig. Ha valaho

1, úgy mindenekelőtt itt, az agrártörténet művelésénél, a magyar agrártörténet később megépítendő piramisa egyes kövecskéinek kitermelésénél és építőanyagként való felhasználhatóvá tevésénél hárul nagy feladat a helytörténetírásra. Szabó István kiváló könyve mintaként szolgálhat az agrártörténet bármilyen témát kutató művelője számára. DR. KRISTÖ GYUI A 131