Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - Dr. Sterbetz István: A kardoskúti puszta élő múzeumában

A KARDOSKÚTI PUSZTA ÉLŐ MÚZEUMÁBAN Kardoskútról Vásárhely felé utazva, a csomorkányi kövesút 22-es kilométerkövénél, egy vaskos akácoszlopra szerelt, feliratos tábla vigyázza a pusztaságot. Körülötte a testet öltött Semmi, akár csak valami egy darab ég, egy darab föld végtelenéből született Tornyai kép súlyos valósága. Nagy-nagy csend, napégette színek, délibáb, kesernyés föídszagok, vagyis: Természetvédelmi terület, ahogy ezt már a jelzőtábla felirata is hirdeti. Ez év tavaszán került sor a Békés megyei Kardoskúti-Fehértó, meg az ezt környező szikespuszta védetté nyilvánítására. Szerény, alig nyolcszáz holdas kis védterület ez a nagyvilág hasonló megokolásokból létesített, kisebb-nagyobb rezervátumainak, vagy nem egyszer hazánk területét is többszörösen fölülmúló, óriási nemzeti parkjainak hosszú sorában. Rövid tudományos múltja ellenére ennek a látszólag érdektelen, de valójában sok-sok szépet magába rejtő, eldugott világnak máris nemzetközi híre van, mert olyan elgondolások valósultak meg intézményesített óvásával, melyeket méltán elvár tőlünk az európai természetvédelem. Mióta a különböző kultúrhatóságok tájátalakító tevékenysége rohamléptekkel kezdi átformálni a kontinens arculatát, egyre időszerűbbé válik, hogy a különösképpen veszélyeztetett növény és állatfajok, geológiai képződmények, vagy erre érdemes, kisebb-nagyobb területegységek védetté nyilvánításával az őstermészet pusztuló szépségeit igyekezzünk az utókor számára megmenteni. Az sem véletlen, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt még szűkkörű táborból álló nemzetközi természetvédelem ma már hatalmas mozgalommá fejlődött és a világ szocialista meg tőkés országai egymással nemesen versengve, közös tudományos programok összehangolásával, egyre nagyobb áldozatok árán igyekeznek a nagytermészet élő múzeumait megvalósítani. A modern idők embere egyre inkább ráeszmél arra, hogy menthetetlenül falanszterlénnyé válik, ha egyszer elvész számára a természeti szép testet-lelket pihentető, örök varázsa. Ugyanakkor a kutatás is megkívánja, hogy a természettudományok számtalan problémáján dolgozva, a jövőben is természetes érintetlenségében tanulmányozhasson földet, vizet, hegyet, növényt vagy állatot. Az atomkor pedig sürget. Olyan méreteket ölt az ember mindent megváltoztató térfoglalása, hogy ma már, a szó szoros értelmében, utolsó órában kell az itt-ott még fennmaradt ősi, vagy arra emlékeztető adottságokat menteni. Általában kettős irányelv vezérli ezeket a törekvéseket. Egyik fő41