Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - ISMERETTERJESZTÉS - Szilágyi Miklós: A múzeum sajátos ismeretterjesztő feladatai

2. Túristák — egyénileg, vagy csoportosan'. Céljuk: mindent látni, mindent megnézni. Idejük drága, hisz komoly pénzeket fizettek érte. Ki kívánhatja hát tőlük, hogy többet vigyenek magukkal annál, ami egyetlen tekintettel megragadható? Egy futó pillantást vetnek a figyelemfelhívó tárgyakra, ha a reklám-grafika arzenálját jól alkalmazta a rendezés, még egy-egy vitrinhez is közel mennek — s máris kívül vannak az ajtón: ki lehet pipálni a bedekker „múzeum" címszavát. 3. Spontán érdeklődők. Az érdekességeket, különlegességeket keresik. Hosszan elidőznek egy-egy tárgynál, s gondolkodnak is: a múlt és jelen-korrelációt a maguk módján értelmezik. Rendszerint így: nagyot fejlődött a világ ... — vagy így: ni, már akkor is megvolt... 4. A múzeum régi barátai. Akik valamilyen tárgyat — féltve őrzött ereklyét vagy félredobott limlomot — ajándékoztak a múzeumnak. Ha nem szerepel a kiállításon az ominózus darab, azonnal megvonják támogatásukat a múzeumtól. (Tisztelet és megbecsülés illeti őket — félreértés ne essék —, de meg kell érteniük, hogy a tárgyak a kiállításért vannak, s nem a kiállítás a tárgyakért.) Talán célját téveszti az ironikus hangvétel: sértegető szándékot olvasnak a cikkíró fejére, pedig nem volt szándéka az emberi érzékenység célozgatása. Néhány jellegzetesnek vélt típus elősorolására mégis szükség volt, hisz azt akartuk megmutatni, hogy mit takar a múzeumok látogatottságát szemléltető statisztika. Ha azonban az elmondottak tanulságát akarjuk megfogalmazni, restelkedve kell bevallanunk, hogy ezen állításoknak csupán saját múzeumi tapasztalataink jelentik a fedezetét, s így feltétlenül tartalmaznak szubjektív elemeket. Ennek ellenére — azért ezt joggal remélhetjük — rávilágítanak arra a tényre, hogy a múzeumi ismeretterjesztés hatékonysága és a látogatottságot tükröző adatok nem fedik egymást. És ebből további feladataink adódnak! Induljunk ki két megállapításból: egyrészt azt mondottuk, hogy a múzeumi kiállítások történeti ismeretanyaga jellegében különbözik a más ismeretterjesztő formák által közölhető történeti ismeretektől; másrészt pedig azt bizonygattuk, hogy közönségünk jó része n?m annak ítéli a múzeumot, ami, mást: kuriózumokat vár. A múzeumi ismeretterjesztés hatékonyabbá tétele érdekében teendő erőfeszítéseink ezekből a megállapításokból következnek: 1. Ha a múzeumi kiállítás az előadásos vagy írásos ismeretterjesztéstől eltérő minőségű történeti ismereteket nyújt, e különböző formák egymással nem helyettesíthetők. Nem teszünk tehát jó szolgálatot a történelmi ismeretterjesztés ügyének, ha a múzeumok belső ügyeként tartjuk számon ezt az ismeretközlő formát, megelégszünk a „klasszikus" ismeretterjesztési módokkal, nem használjuk ki a kiállításokban rejlő lehetőségeket. Helyes megoldásnak az látszik, ha a történelmi ismeretterjesztés egyéb formáival élő aktivisták az eddiginél sokkal inkább igénybe veszik a múzeumok nyújtotta lehetőségeket: komplexebb ismeretközlésre törekszenek. A kiállítások felhasználásának evidens módja, ha a szemléltetés szerepét szánjuk neki. De mondottuk, hogy az ember és környezete kölcsönhatásának megmutatására, tehát bonyolult összefüggés-rendszer megvilágítására is vállalkozik a kiállítás, s a felhasználásnak ezt a bonyolultabb módját is kínálja. A múzeum — adottságait, személyi ellátottságát is figyelembe véve! — komoly erőfeszítéseket tesz a történelmi ismeretek mind szélesebb körben történő terjesztéséért. Mindez azonban kevés. Ha ki akarjuk használni az 98