Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 3. szám - SZEMLE

ÜB támogatásával tervszerűen felkészült az őszi szezonra és 1948. július 31-én már az államosított gyár avatta új élmunkásait (219. sz. dokumentum). A jegyzetekből sok minden kitűnik. Pl. éppen a Sarkadi Cukorgyárban az üzemi bizottság szervezését a szociáldemokraták kezdték, mert korábban itt nekik volt erősebb a szervezetük. A bizottságba túlnyomórészt munkások, kommunisták és szociáldemokraták kerültek be. Szórványosan tagsághoz jutottak pártonkívüliek is, de Kisgazda- és egyéb pártbeliek szinte egyáltalán nem. Az üzem jó ideig jóvátételre dolgozott, szenet és üzemanyagot a szovjet parancsnokság szerzett. A gyár vezetését az üzemi bizottságok országos működési szabályzatának figyelembe vételével, amelyet 1945. februárjában emelt törvényerőre a debreceni kormány, a régi tulajdonosok (báró Hatvani Endre stb.) adják át, és a tőkések megbízottait az üzemi bizottságnak támogatnia kell. Az erre vonatkozó megállapodást a 80. sz. dokumentumban teszik közzé, amelyet Budapesten, 1945. július 10-én készítettek a Szakszervezeti Tanácsnál. Békés megye üzemi bizottságainak életrehívóiban a felszabadulás utáni korszak legtevékenyebb és legharcedzettebb munkásait találjuk meg. Erőfeszítéseiket a termelés megindítására, a munkafegyelem megszilárdítására éppúgy kifejtették, mint az infláció mélypontját elért 1946. tavaszi és nyári időszakban. Harcoltak a stabilizáció védelmében, majd a hároméves terv előkészítéséért és az üzemek államosításáért. Tevékenységük történelmi súlyú volt, amelyre ma is tisztelettel, mint szép forradalmi hagyományra tekintünk vissza. (Táncsics Könyvkiadó, 1966.) OI.TVAI FERENC A SZLOVÁKOK LETELEPEDÉSE AZ ALFÖLDÖN A 18. ÉS 19. SZAZADBAN (Ján Sirácky: Síahovanie Slovákov na Dolnú zem v 18. a 19. storoéí VSAV, Bratislava, 1966.) A Szlovák Tudományos Akadémia gondozásában 1966-ban jelent meg Ján Sirácky Síahovanie Slovákov na Dolnú zem v 18. a 19. storocí (A szlovákok az Alföldre való levándorlása a 18. és a 19. században) című kötete. A szerző korábban számos résztanulmányban foglalkozott ezzel a problémakörrel, ebben a kötetében részletes és a teljességre törekvő körképet kíván adni a szlováktelepítés, levándorlás társadalmi, gazdasági okairól, folyamatáról, fázisáról, a letelepedett szlovákok szociális és kulturális életéről. Ezért nemcsak a nagy-alföldi telepítést elemzi, hanem vázlatos képet ad a dunántúli, észak-magyarorsági okairól, folyamatáról, fázisairól, a bulgáriai szlovák telepesekről, sőt külön fejezetet szentel a magyarok és a többi nemzetiség (német, szerb, horvát, román) kolonizációjának is. A szlovák történetírásban nagy hiányt pótol a könyv, mert mind ez ideig jelentősebb szlovák nyelvű tudományos mű nem foglalkozott a csehszlovák államhatárokon kívül élő szlovákok korábbi történetével, s általában nem a szlovákok kivándorlásával. Mivel más jellege van a kapitalizmus korában bekövetkezett elvándorlásnak, s más a török kiűzése után lakatlanná vált területek benépesítését célzó nagy, két századot felölelő telepítési folyamatnak, noha indítóokai kísértetiesen hasonlítanak, az író e későbbi korszak tárgyalására egy másik, még feldolgozandó tanulmánykötetében óhajt visszatérni. A szóban forgó vállalkozás tehát a szlovák törtcnctkutatásban úttörő jellegűnek számít, ez megszabja a feldolgozás módját és célját, tulajdonképpen kettős feladat megoldását várja: egyrészt a szlovákok délre való áramlásának megbízható feltárását a meglevő források alapján, a folyamatot tüzetesen követő összegezést; másrészt a fellelhető források összegyűjtését és hozzáférhetővé tételét a szlovák történetírás számára. Ezt hangsúlyozta a szerző is a Zárszóban: „A téma és az elemzés módjának meghatározása után legfontosabbnak tekintettük a megvizsgált problematika meglevő és előttünk ismert irodalmának összegyűjtését, az általános történelmiét éppúgy, mint a regionális irodalomét, mely szakmai hiányai ellenére . . . segítséget nyújt e 105