Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 3. szám - Dr. Tábori György: A körösi faúsztatás történetéből

velésre — következtében nagyarányú építkezés indult meg a lakosság részéről, amihez sok faanyag vált szükségessé, bár épületnek való fát a korábbi időkben is úsztattak le a Körösökön.

3 A fát Arad és Bihar megyei román kisemberek, népiesen „oláhok", a későbbi időben erdőtulajdonosok, vagy mind gyakrabban alkalmi vállalkozók, az 1870-es évektől kezdve fakereskedők indították útba, úsztatták le Békés megyébe, és adták el a Körösök mentén fekvő helységekben, ahol jó piacot találtak árujuknak. A felvevőhelyek Gyula, Békés, Békéscsaba, Mezőberény, Köröstarcsa, Körösladány, Szeghalom, Gyoma, Endrőd, Szarvas/' Szentandrás voltak. De sokszor Csongrádig is leúszott a fa. A faúsztatásnak a fa neme és felhasználása szerint három módja volt, éspedig: kasokban, lápokban és rucalápon való úsztatás. De milyen is volt ez a három úsztatási mód? A kasokban való úsztatáshoz jó erős farudakból egy 3 öl hosszú és széles, gúzsokkal összekötött farácsot készítettek, melynek hasonló, de vékonyabb gallyakból font, 1 méter magas oldalfala volt. Ebbe „ ... a kosárba mintegy 8 öl tűzifa berakatik és ... a kosár teteje vékony fagallyakkal befonatik." Az így elkészített kasokat a meredek part szélén úgy helyezték el, hogy csak a kas nagyobb fele feküdt a parton, a másik fele a magas part felett a levegőben függött, várva a vízállás emelkedését, amikor hátulról, a part felől, kicsit megemelve, belökték a vízbe és megindult a kas, sokszor száz is a Körösön. A kasok lassan úsztak a vízzel, némelyik alig látszott ki belőle. Végül elérték Békést, Szarvast vagy Csongrádot.

5 A lápokban való úsztatás az épületfának — tölgy — és fenyőfának,

6 valamint nádnak — a szállítási módja volt, tutaj-formára összerakva, mégpedig tölgyfát csak a Fekete-Körösön, fenyőfát és nádat a Sebes- és Kettős-Körösön úsztattak. Nádat legtöbbet Vésztőről és Szeghalomból indítottak Gyoma irányába. A rucalápozás a tűzifának darabonkénti úsztatása volt. Az úsztatás ezen neménél a hasábfákat egyenként a vízbe dobták, de hogy a fa idő előtt el ne ússzon, azért a Körös medrét egy kötélhálóval „átkötötték" a behányás helye alatt. Amikor a fa mind a vízben volt és a felfogó hálóval össze volt „csapolva" egy tömegbe, a hálót, felhúzták és az egész famennyiség „egycsapatban" elindult rendeltetési helye felé. A fatömeg lassan úszott a vízzel. Rendesen volt kísérője is egy-egy rakománynak, hogy a megakadt, megült, partra sodort vagy esetleg a széteső alkalmatosságokat tovább indítsa, a végcélnál megállítsa és kifogja.

7 A Körös-menti helységek igen jó piacai voltak az így szállított fának, és mindig nagy nézőserege támadt egy-egy szállítmány megérkezésének. A 19. században a Körös melletti helységek fatelepei, így például Szarvason kettő is, majd Gyomán, Békésen, Békéscsabán, Gyulán a Kőrös-parton települtek és csak a vasutak megépülte után tették át telephelyeiket a pályaudvarok mellé, amikor a fa úsztatása helyett a vasúton való áruszállítás lett a kedvezőbb lehetőség. A faúsztatásnak ezen nemei a 18. században már megvoltak a Körösökön, kivéve a rucalápozást, amely csak 1856 óta „dívik", a Szarvasi Városi Tanács 1868. augusztus 29-én kelt jelentése szerint. 42