Békési Élet, 1967 (2. évfolyam)

1967 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Dr. Dömötör János: Búcsú Kohán Györgytől

Drámaiság és dinamizmus él, munkál műveidben, de sohasem, a legszomorúbb években sem vesztetted el hited egészen az emberekben és hivatásodban, a művészetben. Bizonyos, hogy fokozta erőd az a meleg emberi, baráti közösség, mely a legsúlyosabb időkben is bízott, hitt benned, bátorított és segített. Szomorít, hogy ez a kör a jó szón kívül hosszú időn át alig is tehetett valamit. Sajnálatos, nehezen és csak a szocializmus eszmekörétől, elveitől idegen szubjektivizmussal magyarázható az, hogy a népből jött Kohán György nemes pátoszú. magas fokú társadalmi felelősséggel áthatott realista művészetére éveken át még akkor is árnyék esett, amikor már a nép vette kezébe saját sorsa irányítását. De a fájdalom mellett ott a felemelkedés. Egy tisztultabb politikai é= művészeti légkör megnyitja előtted a kiállító termek kapuit és országos kiállításokon, majd két nagysikerű önálló kiállításon hirdetik műveid, nem mindennapi alkotó erődet. Az ötvenes évek végére már egész közösségek elismerése irányul feléd. Egy város a Tornyai plakettet, a művelődési kormányzat két Munkácsy-díjat és végül népünk legnagyobb művészi díját és elismerését, a Kossuth-díjat adja számodra. A társadalom rádöbbent adósságára és lelkiismeretére hallgatva, törlesztett. Nyugalmat, önbizalmat adott számodra, hogy amiben hittél, az „mégis*' bekövetkezett. Megerősített, hogy minden nehézség és akadá'y ellenére, eljutottál oda, hogy művészeted egész népedhez szóljon, és annak elismerése, megbecsülése övezzen. Az, hogy társadalmunkban műveid mégis és életedben kivívták maguknak méltó helyüket, ez a társadalmi és művészi igazságtevés, egyéni sorsodon túl, a jelen és a jövő, az egész magyar képzőművészeti élet számára nagy bizonyosság, olyan alap, amelyre reméljük az új magyar művészetet lehet építeni. De a harmonikus évek napjai gyorsan szálltak és a görög sorstragédiák kérlelhetetlenségével következett az utolsó felvonás lesújtó döbbenete: Akkor fejezni be az életet, amikor végre minden adottság megvalósul a nyugodt, gondtalan, alkotó munkához. Akkor tenni le az ecsetet végleg, amikor végre minden helyezkedés és előszobázás, kedvkeresés és kéz-kezetmos nélkül, • — amikre hohasem voltál képes — megvalósíthatnád azt, amire művészeted egész feszítő ereje, monumentalitása, dinamizmusa eleve elrendelt, nagy felületekről, falakról szólni széles közösséghez, ez a mindennél mélyebb tragikuma sorsodnak. így is jelentős része napjaink művészetének az az életmű, melyet itt hagytál Kohán György, de bizonyos hogy új fejezetet írtál volna táblaképek és freskók sorával korunk művészetébe, azokban az években, amelyek lehetőségét elzárta és megtagadta a halál. Búcsúzom tőled a Magyar Képzőművészek Szövetsége Délmagyarországi Területi Szervezete nevében, melynek alapításától titkára voltál. Annál is inkább köszönjük, hogy elvállaltad ezt a tisztet, mert tudtuk, ismertük véleményedet arról, hogy a festő fessen, hogy ne szavakban, hanem művekben valljon a világról. Mégis vállaltad, mert a szakma, művésztársaid iránti kötelességérzet vezérelt és tiszta egyéniséged fémjelezte ezt a művészkollektívát. Zászlója voltál ennek a közösségnek, mely egyenességed. őszinteséged és nyíltságod, önzetlenséged és elveidhez való megalkuvás nélküli hűséged mindvégig és változatlanul tisztelte és szerette. Soha tetteid, szavaid számítás, egyéni érdek nem vezette. így voltál látszólagos magányod ellenére is közösségi ember. Búcsúzik tőled Hódmezővásárhely, a város, melyben kisebb megszakí138