Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 1. szám - Szíj Rezső: A könyvművész Kner Imre
elemeihez nyúltak vissza, hogy a népies barokkot is felhasználták, s hogy mindezzel olyan művészetet hoztak létre, amelytől a magyar jelleget elvitatni nem lehet, ez kétségtelen. Idővel Kner Imre mégis túlhaladta, ha meg nem is tagadta. Szükségesnek tartotta, ami nélkül nem fejlődhetett volna tovább abban az irányban, amely stílusfejlődésének, egyáltalán a modern könyv stílusfejlődésének végső állomása lett, amelyet továbbfejleszteni már nem lehet, s aki mégis tovább akar jutni, annak valahonnan megint „élőiről" kell kezdenie. Kner Imre tipográfiai stílusának, illetve munkásságának magyarsága ezen a ponton vetődik fel legélesebben. Azzal tisztában volt, hogy nemzeti tipográfiáról úgy beszélni, ahogy egyesek a nemzetit értelmezik, nem lehet. Erre az eredményre azonban ilyen tudatossággal éppen a Kozma-féle kísérlet után jutott el. 1918-19-ben még nem látta, mert nem is láthatta, hogy a könyvművészetben az, ami magyar, nem külsőségekben, nem néprajzi vonatkozású jellegben mutatkozik, hanem magában a szellemben, a módban, a lelkiségben. Hiszen nekünk nemzeti betűnk sincs, ami önmagában is biztosítaná legalább az egyik feltételt a külsőleges eszközök közül. De ezzel még semmit sem mondtunk, ami a stílust illeti. Azt, hogy mi a nemzeti, nemcsak a tipográfiában, más területen is nehéz meghatározni. Sokkal könnyebb egy régi műalkotásnak a korát eltalálni, mint azt, hogy melyik nemzeti szellemnek a terméke. A Kner Klasszikusokat, a Monumentát, a 3 Cseppkőt - sokan sokféleképpen ítélik meg, általában azonban két véglettel találkozunk. Az egyik tévedésnek minősíti a régiséghez, a népies barokkhoz való visszatérést, a másik pedig hajlandó mindenestül magyar könyvművészetnek tartani a vállalkozás termékeit. Az előbbi elveti az egészet, az utóbbi pedig teljes egészéiben igazi megoldásnak tartja. Kner Imre és Kozma nem akartak külföldi példákat utánozni, sem régi könyvek stílusát lemásolni, a történetiség álkomolyságával érni el külső sikereket. 1 1 Céljuk az volt, hogy a géppel készített tömegkönyvet is a „mesterség nemes eszközeivel, a technika természetes és becsületes lehetőségeiver' tegyék széppé és művészivé. Ne önmagának élő iparművészeti termék legyen, „céltalan dísztárgy", hanem pontosan a tartalomra szabott forma támogassa és segítse az író kifejezési eszközeit". 1 2 Ezért Kozma a Kner Klasszikusok minden egyes köteténél az illető kornak a tipográfiai stílushagyományait olvasztotta bele a modern formai követelményekbe. Kner Imre Kozma Lajos díszítőművészetét, elsősorban ornamenseit, magyarnak tartotta élete végéig. 1 3 Amit Kozma csinált, az egészen más - vallotta - „minden más modern európai tipográfiai ornamensnél". 1 4 Más és magyar. Állította ezt annak ellenére, hogy maga is azt vallotta: magyar ornamens nincs, s hogy azok az elemek, amikkel Kozma dolgozott, nemzetköziek. S itt érkezünk el a lényeghez. A kérdés, ami itt élesen vetődik fel, ez: ha a szecesszió, a barokk nem magyar jelenség (már pedig nem az), akkor mivel a népművészet sehol sem olyan sajátosan magyar, mint ahogy az elfogultság állítja, mégis lehetséges-e sajátos magyarság a művészetben, közelebbről a tipográfiában? Elégséges-e azt mondani, hogy magyar valamiben a szellem, ahogyan szerkeszt, a logika, amely a fölépítésben érvényesül? Mit ér ezt kimondani, ami kétségtelen igazság ugyan, ha közelebbit mégsem mondhatunk. Mert nem mondhatunk. Mindenesetre van „valami", ami más, mint egyéb népek könyvművészete, de hogy mi ez a „más" azt megmondani sokkal nehezebb, mint észlelni. Mindezek után a Kozmával való együttműködésből született Kner-féle könyvművészetről azt kell mondanunk, hogy magyarságát nem vitathatjuk el, márcsak azért sem, mert hiszen egyedülálló jelenség a könyvművészet terén, sehol máshol nem csinálták sem előtte, sem utána úgy, ahogy ők, noha nem mentes problémáktól. Azonban a művészt első8
