Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 1. szám - VITA - Sass Ervin: Több mint hobby: tudományos tevékenyésg

melynek feladata többek között a helytörténeti kiadványok kívánatos színvonalának biztosítása, a kiadási tervek koordinálása is. Az évenként egyszer-kétszer ülésező tanács tagjai figyelik és támogatják a helytörténetírókat meghatározott körzetekben, járásokban, városokban. A tanács munkamódszerei még nem kidolgozottak, úgy vélik azonban, hogy a gyakorlat kialakítja azokat. Nyilván majd az eredményesség , dönt, az lesz a mérvadó; a kezdeményezés mindenesetre hézagpótló. Nem is hézagpótló, utcahossznyi ürességet pótló, hiszen éppen a fokozódó vállalkozó kedv, a helytörténetírók számának gyarapodása, a helytörténetírás feladatainak nem teljes tisztázása is követelte, hogy ezt a bizottságot meg kellett alakítani. A községekben, városokban a helytörténeti tanulmányok kiadására biztosított pénzösszegek, valamint a nyomdai kapacitások közhasznú és gazdaságos felhasználásával, a (kutatómunka egységesebb irányításával, a marxista-leninista helytörténetírás kiformálásával jószerével csak szétaprózva, hivatalból vagy nem hivatalból foglalkozott az, aki éppen közelebbi nexusba került egy-egy kutatóval, anyagi eszközök biztosítását igénylő helytörténésszel. Ebben a látszatra is eléggé rendszertelen helyzetben a megyei kiadói tanács hivatott némi rendet teremteni, és mind következetesebb szellemi irányítással ösztönözni a helytörténetírás széles körű, állandóan emelkedő színvonalú kibontakozását. Sokszor elmondtuk már, de talán mégsem elégszer, hogy a helytörténeti kutatás jelentőségét két dolog határozza meg elsősorban. Az egyik: ezek a művek forrásmunkák egy-egy korszak országos képének kialakításához, a másik a népművelő, ismeretterjesztő funkció: a táj, a község, a város, az üzem, a termelőszövetkezet, az intézmény életének, vagy a történelmileg kiemelkedő személy munkásságának részletes vizsgálatával, bemutatásával emlékeztetőt és ösztönzőt kapnak az olvasók; sőt - például - a felszabadulás előtti és utáni évek, időszakok alapos, reális feltárásával, értékével korábbi nézeteiket is korrigálhatunk. Ezzel elérkeztünk a helytörténetírás lényegéhez, nevezetesen ahhoz, hogy szerves része az eszmei offenzívának, mely az emberi szemléletben maradandó változásokra törekszik. Nem kétséges, hogy maradandó változást - és ez nem túlzás! - csak maradandó értékű, meggyőző, jó írói eszközökkel és a szükséges tudományos színvonalon összeállított tanulmány biztosíthat. Akárhogyan és aikármerről közelítjük meg az alapkérdést, szinte refrénszerűen tér vissza: színvonal és újra csak színvonal. Ez lehet az egyetlen „ugródeszka", mely a helytörténeti művet kiemeli a vidékiségből, és alkotója számára elismerést hoz. És még valami: a feltétlen hitelesség. A helytörténész nem lehet könnyelmű, és nem állíthat be történelmi tényként olyan adatokat, melyek tüzetesebb ellenőrzése kínos helyzetbe hozhatnák. Sajnos, egy időben szinte divatos volt éz a könnyelműség, mely különösen a szájhagyományokat, a visszaemlékezéseket használta fel arra, hogy a tükröt eltorzítsa, hogy meg nem történt vagy nem egészen úgy történt eseményekkel túlzásokba essen, vonalasabbat produkáljon. Szimpla következtetés elég ahhoz, hogy világos legyen: a helytörténeti ügyeskedés, a túlzásokra való hajlam, az események és emberek túlértékelése vagy leértékelése, az események egymásrahatásának elhanyagolása vagy indokolatlan kiemelése (azonos tőről erednek!) káros, és a tudománytalanság, a provincializmus vádját szinte kiprovokálja. Van tehát tennivaló bőven, de egyik hónapról a másikra gyors eredményeket várni nem lehet. A helytörténetírással kapcsolatos helyes szemlélet megteremtése kutatóban, kiadóban, olvasóban egyaránt: ez az első. A helytörténetírást vállaló, kedvelő kutatók realizáltabb támogatása: ez 3 második. Jó műveket, maradandó, meggyőző tanulmányokat egyszerűen nem lehet rossz lehetőségek közepette összeállítani; sok kutató pedig kénytelen ezt tenni vagy lemondani terveiről. Hogyan 43