Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 3. szám - TÉNYEK DOKUMENTUMOK EMLÉKEK - Dr. Gábris József: Vajda Péter erkölcsi és pedagógiai elveinek aktualitása
— foglalkoznak a gondjaikra bízott fiatalokkal. Boldognak tartja azt az országot, amelyben a nevelők sokasága igyekszik kalauzolni az igazság és az emberi erények felé. Azt vallja, hogy az ilyen országban van erkölcse az életnek. A nagy nemzeti összefogás foglalkoztatja. Megátkozottnak tartja azt az országot, hol a nevelők nem értenek egyet, hol azok a visszahúzás magvait hintik el. Ilyen helyzetben volt az ő idején a magyar nemzet, ahol még a XIX. században is egyes nevelők eretnekségről, keresztes hadjáratról prédikáltak. Megveti azokat a nevelőket, kik munkájukban csak napszámot látnak és annak örvendenek, minél kevésbé kell hatniok az ifjúságra. Ezeket nem tartja méltónak e nemes hivatásra, örül azonban annak, hogy vannak olyanok is, „kik lelkük egész kedvével látnak a munkához, kiknek egy gyönyörűségük, egy óhajtásuk: lelkiösmeretesen betölteni a helyet, hová a sors és saját választások helyezé őket, kiknek éjjeli és nappali törekvésök: hangoztatni az igazságot, terjeszteni az erkölcsöt, szétűzni a homályt és földeríteni, ami borús az emberi viszonyokban." 1 0 Igen sok lehetőséget lát a nevelők számára ahhoz, hogy gyömülcsöztessék tudásukat, elhintsék a magasztos eszmét. A tanítás előtt hatalmas mezőt iát kitárva, mely rendező kézre vár, s a szerencsés munkást gazdagon jutalmazza. „Ha van hivatal fontos, nagyszerű, ez a tanítóé" — mondja a nevelők munkájáról. Tudja, hogy a nevelés és a tudomány útja nehéz, különösen ott, ahol a haza nem gondoskodik megfelelően a gyermekek képzéséről. Ahhoz, hogy a nevelők teljesíthessék kötelességüket, sok akadállyal kellett a kor Magyarországán is megküzdeniük. Sokat foglalkoztatja a nevelők és tanítványok egymáshoz való viszonya is, melyet gyöngédnek, őszintének, barátinak kíván, mert csak így lehet eredményes a nevelő munkája. „Ha e gyöngéd viszony selyem szálai ketté szakasztattak, nem mester és tanítványai vagytok többé, hanem a kénytelenség napszámosai egy zsarnoknak, a szükségnek rabjai, kik ... teher gyanánt tekintik a munkát, elégedetlenek, zúgolódók és kevésre menők." 1 1 A nevelőt kalauznak tartja az ifjú életében, melyre annak szüksége is van, hogy a legegyenesebb utat mutassa valaki számára. A nevelőnek viszont tudatában kell lennie, hogy a fiatal legkönnyebben tanul utánzás és a látott példa másolása által. Ezért tartja szükségesnek, hogy az ifjúság nevelői példás életet éljenek. Ahhoz, hogy a nevelő munkája eredményes legyen, szeretet és ragaszkodás is szükséges közte és tanítványai között. Másképpen együttműködésük nem lesz eredményes. Kölcsönösen kell, hogy szeresse egymást a két fél, mert emberi tulajdonság, hogy csak abban bízunk, és azt fogadjuk barátunkká, akit szeretünk. A nevelő és tanítvány barátságát az előrehaladás és a bizalom kiapadhatatlan forrásának tartja. A gyöngéd viszonyt meg kell őrizni, mert ha ez elvész „vesztve a cél". Amely tanító nem érzi mivel tartozik tanítványainak, hazának, az emberiségnek, az szerinte aligha fog valaha is haszonnal működni. Annak vetése nem hoz dús aratást, gondolata, egyénisége nem száll át a gondjaira bízott ifjakra, az nem lehet előkészítője — az általa is hőn óhajtott — jobb kornak. Nemcsak a nevelőknek, hanem a tanítványoknak is tudniok kell, milyen viszonyban álljanak tanítójukkal, a hazával, és tudniok kell forgolódniok azon körökben, melyekben nevelésüket kapják. A nevelőnek ott van kedve munkálkodni, ahol tudja, hogy jó talajra talál az általa elvetett mag. 8 113
